head main operahistorica

Pusztító dekadencia 4.

Pusztító dekadencia 4.

„Opera historica” című sorozatunkban történelmi tárgyú operák történelmi hátterét igyekszünk megvilágítani. A mostani írás Nero római császárról szól. Negyedik, befejező rész.

 

 Nagy László:

 

PUSZTÍTÓ DEKADENCIA

 A zenés színház Nero-interpretációjának változásai

 

4. rész

Verismo és/vagy könyvdráma? – Boito befejezetlen operája

 

A Rubinstein által megkezdett irányvonalat követi a verizmus Nero-interpretációja is. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a XX. század első felének Itáliájában a római múlt és ezen belül a császárkori birodalom időszakának felfedezése (nagyhatalmi státusz) identitásformáló tényezőt jelent, ez Arrigo Boito és Pietro Mascagni alkotásaiban egyértelműen megnyilvánul.

nero19
Nero filmen

Arrigo Boito fiatal korától kezdve, a gyorsan és spontán, huszonéves fejjel megalkotott Mefistofele premierje után határozta el a Nero-történet megzenésítését. A librettó első változata 1870-re készült el, a zenét az évtized második felében kezdte el komponálni. Szövegírói teendői (Ponchielli: Gioconda; Verdi: Simon Boccanegra – I. felv. fináléja; Otello; Falstaff) miatt azonban zeneszerzői pályafutása háttérbe szorult, Verdivel való közvetlen kapcsolata önbizalmát, önbecslését is megrendítette. A Nero librettója 1901-ben látott napvilágot, az ötfelvonásosra tervezett mű első négy felvonásának zongorakivonata pedig 1911-re készült el. Halála előtt két évvel, 1916-ban elkezdte az elkészült részeket teljesen átdolgozni, ez azonban félbemaradt és az V. felvonás sohasem készült el. A zongorakivonat és a hangszerelés befejezetlen maradt, a szükséges kiegészítéseket Arturo Toscanini, Vincenzo Tommasini és Antonio Smareglia végezték el.

nero20
Arrigo Boito (1842-1918)

Boito Nerója (tenor) a pogány Róma megtestesítője, az érzéki és az irtózatos groteszk kombinációja: egyrészt isten-császár, költő, muzsikus, művész, a szép alkotója, másrészt önsorsrontó, pusztító szörnyeteg, aki környezetét és népét is feláldozza saját szeszélyeinek. Az anyagyilkosság traumája - a freudi Ödipusz-komplexus patológiájának egészen egyedi variánsaként - személyiségében pozitív önértékelést alakít ki, Oresztésszel azonosítja saját magát (aki egészen más indítékból végzett anyjával). Egyéniségével éles kontrasztban áll a kereszténységet képviselő Fanuel (bariton), aki megingathatatlan erkölcsi tisztaságáról tesz tanúbizonyságot. A két női főszereplő, Asteria (szoprán) és Rubria (mezzoszoprán) az ellentétes értékrendek pólusai között vergődnek. Asteriát egyaránt vonzza Nero elbűvölő alkotó szelleme és az ördögi gonoszsága, ami hatalmába keríti ugyan, de mégsem torzítja el személyiségét. Ő az, aki megpróbálja megmenteni a keresztények életét, azáltal, hogy csatlakozik az intrikus Simon mágus (basszbariton) kirobbantotta összeesküvéshez és fellobbantja a Rómát lángba borító tüzet. Rubria szintén mindkét világhoz kötődik: felesküdött Veszta-szűz és az őskeresztény gyülekezet tagja egy személyben. Nero korábban a Vesta-templomban megerőszakolta, ezt Suetonius is megörökítette Nero életrajzában („megerőszakolta a Vesta-szűz Rubriát"), ezért a nő - minden lemondással és felebaráti megbocsátással együtt - reménytelen szerelmet táplál a császár iránt. Számos utalás történik a műben az Újtestamentumra: Rubria első megjelenésekor a Miatyánkot énekli, Simon Mágus kísérlete Fanuel eltántorítására Krisztus pusztában történő megkísértésének párhuzama, a III. felvonás pedig Fanuel prédikációjában a Hegyi Beszéd kibővített parafrázisával kezdődik. A bölcs és a balga szüzek parabolája kétszer is megjelenik.

 

nero21
Aureliano Pertile (1885-1952)
Nero szerepében (Mascagni: Nerone)

 

A keletkezés körülményei ellenére koherensen egységes zenei szövetben is világosan elkülönül a „keresztény zene" a „pogány zenétől". A zenei egység annak is köszönhető, hogy Boito - vezérmotívumos technikával - néhány motívumot és témát a különböző alakokhoz kapcsol és az egyes jelenetekben a korábbi részekre utal vissza. A dramaturgiailag nagyfokú következetességgel felépített librettó irodalmi szempontból is - saját műfaji kereteit túllépő - igényes alkotás. Baudelaire és Sade márki hatása az irodalmi és szexuális dekadenciában nyilvánul meg, az őrült császár alakjában pedig mintha a XX. századi totalitárius rendszerek diktátorait jövendölte meg volna a szerző. (Nem véletlen, hogy Kosztolányi Dezső Nero, a véres költő c. regényének főhősét a szélsőjobboldali, antiszemita ideológiával szimpatizáló Szabó Dezsőről mintázta.) Egyes irodalomtörténészek véleménye szerint Boito Nero-drámája az olasz irodalom méltánytalanul elfeledett remekműve és a „Re Orso" mellett a szerző irodalmi pályafutásának a főműve. Ilyen minőségében leválasztható a zenei szövetről és mint nem színházi előadásra szánt könyvdráma („teatro da leggere", Musset és más romantikus szerzők képviselik ezt a műfaji irányvonalat) értelmezendő.

 

nero22
Nero filmen

 

Az 1924. május 1-én tartott premieren Aureliano Pertile (Nero) és az első Turandot, Rosa Raisa (Asteria) főszereplésével, illetve Toscanini vezényletével az önmagában is zárt egységet képező négy felvonásos töredék hangzott fel. A bemutató művészi diadala a dirigensnek is szólt, aki a komponista közeli barátjaként továbbra is kiállt a darab mellett és szívügyének tekintette a további előadásokat. 1948-ban a Scalában a III. felvonást és a IV. felvonás II. képét, az opera fináléját koncertszerű előadáson (lemezen fennmaradt az utókor számára) vezényelte olyan korszakos sztárokkal, mint Giulietta Simionato (Rubria) és Cesare Siepi (Simon mágus). A dalmű színpadon ritkán hangzik el, az 1928-as római (az újonnan felújított dalszínház ezzel nyitotta meg a kapuit), az 1957-es nápolyi (Anna de Cavalieri, Adriana Lazzarini, Mirto Picchi, Giangiacomo Guelfi, Mario Petri, Ferruccio Mazzoli, Piero de Palma, vezényelt: Franco Capuana), az 1975-ös torinói (Ilva Ligabue, Ruza Baldani, Bruno Prevedi, Alessandro Cassis, Agostino Ferrin, Antonio Zerbini, vezényelt: Gianandrea Gavazzeni), az 1982-es New York-i (Carnegie Hall, koncertszerű előadás: Rosario Andrade, Takács Klára, Krunoslav Cigoj, Pablo Elvira, James Morris, Harry Dworchak, Anthony Laciura, vezényelt: Eve Qualer) és az 1989-es spliti (Veneta Janeva Iveljic, Zlatomira Nikolova, Krunoslav Cigoj, David McShane, vezényelt: Niksa Bareza) felújítások nem teremtettek hagyományt. Az egyetlen stúdiófelvétel 1981-ben, a HUNGAROTON gondozásában készült. A főszerepekben Tokody Ilona, Takács Klára, B. Nagy János, Miller Lajos, Dene József és Gregor József hallható, a Magyar Állami Operaház zenekarát és az MRT Énekkarát Eve Qualer vezényli.

 
 
Pietro Cossa drámája és Mascagni operája

 
A XX. század eleji olasz verizmus Boito operáján kívül egy másik Nero-adaptációt is hagyott az utókorra, Pietro Mascagni operáját. A Parasztbecsület szerzőjének érdeklődését már fiatal korában felkeltette a téma és a korszak jeles drámaírója, Pietro Cossa Nero c. drámája.

nero23
Pietro Mascagni (1863--1945)

 

Pietro Cossa (1830-1880), XXIII. János pápa előkelő családjának tagja, szinte gyermekfejjel vett részt a felszabadítási harcokban. Ezért 1849-ben Dél-Amerikába emigrált, majd visszatért és íróként tevékenykedett. Első előadott tragédiája, a Nero 1870-ben előre nem várt hatalmas sikert aratott, Cossa ezt követően minden évben új drámával jelentkezett (Cleopatra, Messalina, Julian, Rienzi, A Borgiák) és az egyik legnépszerűbb szerző lett. A Risorgimento időszakában a zsarnok császár több színműnek is főhőse. (A legismertebb Vittorio Alfieri Octáviája.) Pietro Cossa az uralkodó személyiségének eddig kevéssé kidomborított oldalát kívánta megvilágítani: Nerót a hagyományos zsarnok-toposszal szemben esendő emberként és művészként helyezte reflektorfénybe. Mint öt felvonásos drámájának előszavában írja, „a művész Nero az igazi Nero", meghatározó személyiségjegyei „a kegyetlenség és a művészetek szeretete", kegyetlenségének motivációja pedig a félelem. „Ez a Nero mindig művész és sohasem császár" – a korabeli kritika is ezt az aspektust hangsúlyozta. Nero rombolási vágya sem öncélú Cossa koncepciójában, Rómát is azért pusztítja el, hogy újjáteremtse. A színpadon meggyőző színész, Szophoklész Oidipusz királyát játssza, nem mellesleg ennek honoráriumából fizeti ki testőrségét.  A cselekmény Nero, Atte és Egloge szerelmi háromszögén keresztül mutatja be az uralkodó regnálásának utolsó periódusát. Atte felszabadított rabszolgalány, nem tudja elviselni szerelme életmódját, akitől gyermeke is született. Egloge rabszolgasorban lévő görög táncosnő, akibe Nero beleszeret, felszabadítja és befogadja palotájába. Egy ünnepség keretében, melyen Nero Vénuszt és a szerelmet dicsőítő dalt ad elő, Atte mérget önt riválisa poharába, amitől az hamarosan meghal. Felkelés tör ki, Nero és Atte Róma környékén, a felszabadított Phaontis házában húzzák meg magukat. Mikor híre jön, hogy a szenátus Nerót a haza ellenségének nyilvánította és Galbát hatalmazta fel a császári tisztségre, Atte tőrrel vet véget életének, Nerót pedig Phaontis szúrja nyakon, hogy igazi, erényes rómaihoz méltó halállal végezze be földi útját.

 

nero24
Apollo Granforte (1886-1975) Menecrate szerepében
(Mascagni: Nerone)

 

Mascagni a Parasztbecsület premierjét követő évben, 1891-ben szövegkönyvírói, Giovanni Targioni-Tozzetti és Guido Menasci javaslatára határozta el Pietro Cossa drámájának megzenésítését. 1892-ben azonban Mascagni a sajtóban a Falstaff librettóján dolgozó Boitóra egy félreérthető kijelentést tett („Boito sok időt fog hagyni nekem"), amiért Verdi annyira felháborodott, hogy Mascagni kénytelen volt félretenni a témát. Végül a harmincas években mégis realizálódott a terv, a 72 éves Targioni-Tozzetti súlyos betegen, még halála előtt írta meg a háromfelvonásos dalmű librettóját. A premierre 1935 januárjában került sor a milánói Scalában. A zeneszerző vezényletével a főszerepeket a korszak kiváló énekesei szólaltatták meg. Nerone (tenor): Aureliano Pertile (a Boito-dalmű után másodszor is megformálta a császárt), Atte (szoprán): Lina Bruna Rasa / Fidelia Campińa, Egloge (szoprán): Margherita Carosio, Menecrate (bariton): Apollo Granforte, Nevio (tenor): Ettore Parmeggiani / Alessandro Wesselowsky, Babilio (basszus): Tancredi Pasero, A nagy siker ellenére az opera mindössze két évig maradt repertoáron: a Scala mellett Livornóban, Bolognában, Nápolyban, Rómában és Zürichben mutatták be. Az utóbbi évtizedekben több helyen előadták, ezeket lemezfelvételek is megörökítették: 1986-ban Utrechtben Georgi Tcholakov, Lynne Strow-Piccolo és Rosanna Didoné főszereplésével, Kees Bakels vezényletével, 1989-ben Liége-ben Guiliano Ciannella, Maria Sokolinska Noto és Susanna Rigacci főszereplésével, André Grudzien vezényletével, 2001-ben a római Hadrianus Thermáiban Mario Marchesi, Madelyn Renée és Adrianna Damato főszereplésével, Pál Tamás vezényletével. A címszereplő III. felvonásbeli áriáját Placido Domingo és Rolando Villazon tolmácsolásában is rögzítették, Eugene Kohn, ill. Marcello Viotti vezényletével.

 

 

Kapcsolódó oldalak ezen a honlapon:

Pusztító dekadencia, 1. rész

Pusztító dekadencia, 2. rész

Pusztító dekadencia, 3. rész

 

 

Bibliográfia (PUSZTÍTÓ DEKADENCIA, I-IV. rész):

 

Könyvek:

- Alfonso Bertoldi: Pietro Cossa e la tragedia italiana., Firenze, 1911, Tipografia Galileiana
- Malcolm Boyd: Domenico Scarlatti – Master of Music., London, 1986, Weidenfeld and Nicolson
- Pietro Cossa: Nerone., Torino, 1882, F. Casanova
- Falus Róbert:Az antik világ irodalmai., Budapest, 1976, Gondolat
- Giorgio Lise – Eduardo Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig., Bp., 1986, Zeneműkiadó
- Miklós Tibor: Musical! Egy műfaj és egy szerelem története. Bp., 2002, Novella
- Németh Amadé: Operaritkaságok., Budapest, 1980, Zeneműkiadó
- Orselli-Rescigno-Garavaglia-Tedeschi-Lise-Celletti: Az opera születése., Budapest, 1986, Zeneműkiadó
- Szilágyi János György: Seneca, a tragédiaköltő, In: Seneca tragédiái., Budapest, 1977, Európa Könyvkiadó
- Till Géza: Opera., Bp, 1985, Zeneműkiadó
- Várnai Péter: Operalexikon., 423-424.o., Bp., 1975, Zeneműkiadó

 

Internetes oldalak:

http://www.guardian.co.uk/books/2007/jan/20/classicalmusicandopera.music
http://en.wikipedia.org/wiki/L%27incoronazione_di_Poppea
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLMOINCO.HTM (Monteverdi: Poppea megkoronázása - diszkográfia)
http://www.scarlattiproject.com/shared/main_search.php?genre_select=2&ref=scarlattiproject&composer_select=2 (A. Scarlatti: Il Nerone – kantáta)
http://www.musicwebinternational.com/classRev/2006/Oct06/Scarlatti_Inferno_7771412.htm
http://www.hbdirect.com/album_detail.php?pid=893946
http://en.wikipedia.org/wiki/Giacomo_Antonio_Perti
http://delteatro.it/dizionario_dell_opera/n/nerone_fatto_cesare.php
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_operas_by_Handel
http://en.wikipedia.org/wiki/Agrippina_(opera)
http://en.wikipedia.org/wiki/Margherita_Durastanti
http://en.wikipedia.org/wiki/Valeriano_Pellegrini
http://en.wikipedia.org/wiki/Diamante_Maria_Scarabelli
http://en.wikipedia.org/wiki/Antonio_Francesco_Carli
http://en.wikipedia.org/wiki/Francesca_Vanini-Boschi
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLHAAGRI.HTM (Handel: Agrippina - diszkográfia)
http://en.wikipedia.org/wiki/Reinhard_Keiser
http://en.wikipedia.org/wiki/Octavia_(opera)
http://www.turchini.it/orchestra/stagione_conc_sing_ita.cfm?idConcertoCentro=307 (D. Scarlatti: Ottavia)
http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2007/11/11/recuperata-ottavia-per-tre-secoli-di.html
http://it.wikipedia.org/wiki/Carlo_Pallavicino
http://it.wikipedia.org/wiki/Giuseppe_Maria_Orlandini
http://en.wikipedia.org/wiki/Egidio_Duni
http://en.wikipedia.org/wiki/Anton_Rubinstein
http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_compositions_by_Anton_Rubinstein
http://www.boosey.com/pages/opera/moreDetails.asp?musicID=27793
http://www.naxos.com/mainsite/blurbs_reviews.asp?item_code=8.220451&catNum=220451&filetype=About%20this%20Recording&language=English
http://listserv.bccls.org/cgi-bin/wa?A3=ind9710D&L=OPERA-L&E=0&P=638080&B=--&T=TEXT%2FPLAIN;%20charset=US-ASCII http://classical.premieremusic.net/catalog/cd/DE3365/ (Hvorostovsky: Heroes and Villains)
http://www.naxos.com/catalogue/item.asp?item_code=8.220451
http://it.wikipedia.org/wiki/Nerone_(Boito)
http://arrigoboito.soyombo.it/nerone.htm
http://www.nytimes.com/1982/04/14/arts/opera-boito-s-nerone.html?sec=&spon=&pagewanted=print
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLBONERO.HTM (Boito: Nerone - diszkográfia)
http://it.wikipedia.org/wiki/Antonio_Gazzoletti
http://www.bottegadarte.com/maestri/C/costetti_g/costetti_g.htm
http://www.tesionline.it/default/tesi.asp?idt=15584
http://it.wikipedia.org/wiki/Pompeo_Di_Campello
http://www.mascagni.org/works/nerone/recordingshttp://www.mascagni.org/works/nerone/recordings
http://www.mascagni.org/works/nerone
http://www.operadis-opera-discography.org.uk/CLMCNERO.HTM (Mascagni: Nerone - diszkográfia)


Lemezkísérőfüzetek:

Handel: Agrippina – DYNAMIC CDS 431/1-3
Boito: Nerone - Hungaroton HCD 12487-12489
Mascagni: Nerone – Bongiovanni GB 2052/3-2