head main operahistorica

A paradigmaváltás költője

A paradigmaváltás költője

 
„Opera historica” című sorozatunkban történelmi tárgyú operák történelmi hátterét igyekszünk megvilágítani. A mostani írás André Chénier költőről, Giordano operájának címszereplőjéről szól.
 

 

 
SZEMBENÉZÉS A FEUDALIZMUS ÖRÖKSÉGÉVEL

A paradigmaváltás költője, André Chénier és Giordano operája
 


Olaszország a XIX.-XX. század fordulójára történelmi-erkölcsi válságba süllyedt. Az évszázadok óta várt egységes Itália létrejött, de a Risorgimento által célul kitűzött történelmi paradigmaváltás, a feudalizmus végleges felszámolása elmaradt. Mazzini és Garibaldi koncepciójából kevés valósult meg a szárd-piemonti dinasztia vezetése alatt álló monarchikus államban: a hatalom továbbra is az arisztokrácia és a katolikus egyház kezében összpontosult. Ady Endre 1906-ban ilyen képet fest a századforduló Itáliájáról: „Hát ilyen Olaszországról álmodott-e Mazzini? A Vatikánt és butító, fosztogató hadát nyögi Itália. Ma jobban, mint valaha...Föl kell mégegyszer szabadítani Olaszországot." (Szicíliai levél, Budapesti Napló, 1906. szeptember 25.)

 

chenier1

André Chénier (1762-1794) francia költő

 

Giordano operája, az André Chénier az elmaradt paradigmaváltásra hívta fel a korabeli olasz társadalom figyelmét. Témaválasztása szimbolikus: az Európa helyzetét gyökeresen megváltoztató, a középkori, feudális maradványokat felszámoló eszmeáramlat, a felvilágosodás és ennek politikai manifesztációja, a francia forradalom. Giordano operájában központi szerephez jut a feudalizmus kritikája. Az első felvonásban a velejéig feslett arisztokrata miliő tárul elénk, ahol a költőt, André Chéniert eleinte szóra sem méltatják, később pedig sajnálkozó tréfálkozásaikkal megalázó helyzetbe hozzák. Azt a kérdést helyezi középpontba a szerző: Mi az igazi művészet? Az állam, a társadalmi rend által hivatalosnak deklarált művészet vagy a művészi érték, amely az előbbitől független is lehet. Az egész dalművön végigvonul a művészet és a mindenkori hatalom (a kultúra és a szubkultúrák) ellentéte, s ez végül a művész, André Chénier életébe kerül. A „saját gyermekeit felfaló" forradalom végül vele is leszámol, hiába állt a paradigmaváltás élén.

 

chenier2
Marie-Joseph Chénier (1764 - 1811)
költő, André Chénier öccse

 

André Chenier, mint a forradalom és a forradalmiság költője a kultúrtörténet szimbolikus személye lett. Puskin a kegyetlenül levert dekabrista felkelés évében, 1825-ben hatalmas ívű költeményt írt Chénier-ről (aki a vers címadója is), amelyet a cári cenzúra betiltott: „Amíg az ámuló világ / Byron porához járul éppen / s az árny egy földrész kórusát / hallgatja Dante közelében, / engem egy másik árny kisért..." „A vágy, a zsendülés, a béke / költőjének csokrot viszek,..." „Reggel kivégzés - lakoma a népnek. / S az ifjú bárd miről dalol? / A szabadságot hirdeti az ének..." André Chénier verseinek bensőséges lírája is nagy hatással volt Puskinra. A nagy orosz költő más alkotásaiban is megnyilvánul Chénier hatása, pl. a „Lankadsz és néma vagy, sorvaszt a lassú bánat" (ez Chénier „Leányka, szíved is..." c. költeményének szabad átköltése) és a Nereida c. költeményekben.

André Chénier a magyar irodalomban is a szabadság apostolaként jelenik meg. Ady Endre a forradalmi hagyomány szellemében (t.k. őt is felhozva példaként) az I. világháborúról írva, arra mutat rá, egyetlen jelentős író sem támogatta morálisan a világháborút: „De vajon miért hiányzik belőle olyan nagyon az André Chénier-k, Lamartine-ok, Petőfiek fejedelmi ágálása?...Valahogyan mégsem olyan demokrata ez a háború, amilyennek látszik s nekem fáj (de igazán nem magamért), hogy a költők nem titánkodnak." (Tűnődés más költőkön, Világ, 1915. október 31.) Illyés Gyula a francia költő kapcsán a forradalmi diktatúrák természetrajzáról ad szemléletes képet Naplójában: „Az írók nem politikai módon választják meg művészi írásaikat, s így személyes megnyilatkozásaikat sem, hanem líraian. Ahogyan a francia forradalom végzetes hibát követett el, hogy Chénier-t például kivégeztette, a magyar forradalom is, ha művészi adottságú és természetű embereknek akármilyen módon vérét veszik."

 

chenier3giordano2
Umberto Giordano (1867-1948)

 

A valóságos André Chénier korántsem volt ennyire idealizált hős, de irodalmi munkássága révén a romantika irányzata joggal tekinthette a költőt szellemi elődjének és identitásformáló személyiségének. A központi kérdés, amelyről a XIX. századi romantikus és a romantikából kinövő interpretációk elfeledkeznek, hogy Chénier saját korában publicistaként volt ismert (a Journal de Paris munkatársaként), s költeményeiről jóformán még szűkebb környezete sem tudott. Verseit csak jóval a halála után, 1819-ben adták ki. Véglegesen elkészült, befejezett műve alig maradt fönt, verseinek többsége töredékes vagy tervezett nagyobb darabok töredékei. A romantika számára alkotásainak töredezettsége, befejezetlensége viszont példaértékű volt. André öccsét, Marie-Joseph Chéniert viszont a korabeli közvélemény tartotta jelentős költőnek, de a francia klasszicista hagyomány szellemében fogant versei és a Racine-Voltaire vonulatot képviselő antik témájú tragédiái az idő múlásával a feledés homályába vesztek. (Ő egyébként jóval túlélte bátyját.)

 

chnier4
Az első Andrea Chénier (Giordano operájában):
Giuseppe Borgatti tenor (1871-1950)

 

André Chénier 1762-ben született Konstantinápolyban. Apja kereskedő és diplomata, törökörszági attasé volt. Ő is diplomáciai pályára lépett, 1789-ben Franciaország londoni követségének titkára lett. 1791-ben tért vissza Párizsba, ekkor kezdett írni a Journal de Parisban. A felvilágosodás szellemében hirdette a paradigmaváltást, de meglehetősen mérsékelt eszméket képviselt, az alkotmányos királyság híve volt. Ezért elhatárolódott a köztársasági érzelmű girondistáktól (középpolgárság), jakobinusoktól (kispolgárság) és sans-culotte-októl (proletariátus). Mikor XVI. Lajost 1793 januárjában kivégezték, Chénier lába alól kicsúszott a talaj, így Versailles-ba húzódott vissza. Ekkor keletkezett verseiben a jakobinusokat és a girondistákat ostorozta. A halála előtt írt Jambusok c. versében a diktatúrává fajult jakobinus hatalmat bírálja: „Igazság, Jog! Hogyha szavam s a gondolat / mely bennem titkon háborog, / kedves néktek, s az átkozott siserehad, / mely jött s diadalmaskodott, / ha győztes röhejük, s mi több, ahogy / önmagukat tömjénezik: / szívetekbe sebet hasít, úgy nyújtsatok / nékem kart, amely felsegít, / hadd szórjak, bosszúálló apródotok / villámokat rájuk, amíg / élek, s szúrom szájon a Törvény és a Jog / méregfogú hóhérait, / Franciaország síri férgeit." „Ki tart a gyűlölt banditák elé / tükröt, hogy képüket meglássák." „Igazság, érted szomjazok. / A gyűlölettől szívem szenved s megdagad. / Velem együtt hal meg a Jog." (Faludy György, a XX. századi totalitárius diktatúrák „poklát" átélve, műfordításában hitelesen visszaadja a történelmi szituációt.) A költőt 1794 márciusában, Passyban fogták el és a hírhedt Saint-Lazare börtönbe került. Kivégzésére 1794. július 25-én -thermidor 7-én - került sor, két nappal a jakobinus hatalom bukása, Robespierre kivégzése előtt.

 

chnier5
Franco Corelli (1921-2003)
Andrea Chénier szerepében

 

Chénier egyik legismertebb költeménye „A fogoly lány", amelyet a kivégzése előtt írt. A vers egy fiatal lányról szól, akit halálra ítéltek: „Nem láttam, csak tavaszt; még várom nyaramat, / Évszakról évszakra kívánom, mint a nap, / Megfutni teljes évemet." Chénier őszinte részvétet érez sorstársa iránt, de érzése ennél nem több: semmiféle szerelmi aspektusa nincs a költeménynek. Az elmaradhatatlan szerelmi szállal a romantikus interpretáció toldotta meg a történetet. Puskin így ír André Chénier-versében: „a szerelem vígasztal meg talán, / fehér arccal figyel a Fogoly lány reám, / érzelmes versemet hallgatja s megsiratja." A fogoly lány ihletője Franquetot de Coigny grófkisasszony volt, akit végül nem is végeztek ki és később de Fleury herceghez ment férjhez. Giordano és szövegkönyvírója, Luigi Illica végletekig izzó szerelmi drámává transzformálta az eseményeket. Az operában Franquetot-ból Madeleine de Coigny lett, aki a végsőkig kitart szerelme mellett, még a guillotine alá is követi. Az operában Madelaine-t nem tartóztatják le, Chénier sorsát önszántából vállalja fel. (A börtönőr lefizetésével még egy másik foglyot is megment, aki helyett őt végzik ki.) A dalmű végén felcsendülő szerelmi kettős így válik a „szerelem apoteózisává", túlvilági beteljesüléssé. Az opera harmadik főszereplője, a Madelaine-be reménytelenül szerelmes Charles Gerard „zárja be" a szerelmi háromszöget. A lakájból lett jakobinus vezető, aki a cselekmény szerint a köztársaság titkára, kitalált személy. A századforduló olasz közönsége az éles társadalomkritikával így egy szerelmi dráma keretei között szembesülhetett, mely természetesen ugyanúgy hozzátartozik a romantika meghatározottságához, mint annak ideológiai (politikai, történetfilozófiai) attribútumai. Szabadság, szerelem - talán elcsépelt közhely, de Petőfi sorai adják Giordano operájának megértéséhez is a kulcsot...

 

Péterfi Nagy László
 

 guillotine

 

 

Bibliográfia:

 

André Chénier válogatott versei. Bp., 1994, K.u.K. Kiadó
Ady Endre: A fekete lobogó. Bp., 1950, Franklin Társulat
http://en.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9_Ch%C3%A9nier
http://en.wikipedia.org/wiki/Andrea_Ch%C3%A9nier
http://en.wikipedia.org/wiki/Umberto_Giordano