Operák

Umberto Giordano

1867-1948

ANDREA CHÉNIER

Négyfelvonásos opera

Szövegét Luigi Illica írta.
Bemutató: 1896. III. 28, Milánó, Teatro Alla Scala

 

SZEREPLŐK:
 

Andrea Chénier - tenor

Maddalena di Coigny - szoprán

Carlo Gérard - bariton

Coigny grófnő - mezzoszoprán

Bersi - mezzoszoprán

Roucher - basszus

Mathieu - bariton

Madelon - mezzoszoprán

Egy incroyable - tenor

Pietro Fléville - basszus

Egy abbé - tenor

Schmidt - basszus

Udvarmester - basszus

Dumas - basszus

Fouquier Tinville - basszus

 

CSELEKMÉNY



Történik Párizsban, a francia forradalom idején

 

I. FELVONÁS

Terem Coigny gróf palotájában

Coigny grófnő mulatságot rendez. Az estélyre sorra érkeznek az előkelő vendégek. Köztük van André Chénier, a nagyreményű ifjú költő is. A grófnő lánya, a gyönyörű Maddalena kacérkodva szólítja fel a költőt: adjon elő a társaságnak egy rögtönzött verset a szerelemről. Chénier vonakodva, de kötélnek áll. Verse azonban nem a szerelemről szól; a szegények nyomorúságáról szaval és az elnyomó uralkodó osztály gőgjéről és közönyéről. A megjelentek felháborodva hallgatják a költőt, Maddalenát azonban szíven ütik a költő szavai.
A feszültté vált hangulatot egy váratlan közjáték még tovább rontja. Megjelenik a terem ajtajában Gérard, a grófnő szolgája, a későbbi forradalmár, aki gyűlöli az arisztokráciát. Nyomában nincstelen éhezők. A szolgát azonnal elbocsátják, de ő már csak erre várt. Megvetéssel szól a rémült és megbotránkozott előkelőségekhez, majd a rongyos tömeg élén elvonul.
A báli mulatság kényszeredetten folytatódik tovább.

 

II. FELVONÁS

A Hottot kávéház terasza

Arisztokrata kapcsolatai miatt Chénier a forradalmárok szemében egyre inkább „gyanús" személlyé kezd válni.
Roucher, Chénier barátja figyelmezteti a költőt: jobb, ha elmenekül. Chénier azonban a találkozásuk óta nem tudja elfelejteni Maddalenát és maradni akar.
Az utcán tömeg gyülekezik: a forradalom megjelent vezetőit - köztük Gérard-t - éltetik. Gérard is szerelmes Maddalenába és titokban utasítást ad emberének: vigye oda hozzá a nőt.
A költő egy üzenetet kap: este várja valaki az utcán, a Marat oltárnál. Az oltárhoz érkező nőben Chénier boldogan ismeri fel Maddalenát, aki azóta szereti a költőt, mióta az estélyen találkoztak egymással. Maddalena élete azonban most már veszélyben forog, bujkálnia kell.
A kém, akit Gérard küldött, kihallgatja a beszélgetést és már  indul is megbízójáért. Maddalena és Chénier szerelmi vallomását így Gérard érkezése szakítja félbe. Chénier és Géard összecsapnak. Roucher is közbelép – aki aggódva követte ide barátját – és Maddalenát elmenekíti. Chénier súlyosan megsebesíti Géard-t, akiben feltámad a lelkiismeret: arra kéri a költőt, hogy meneküljön és vigyázzon Maddalenára is. Az odaérkező embereinek sem árulja el, ki volt a támadója.

 

III. FELVONÁS

A forradalmi törvényszék ülésterme

Az ülésteremben a már felépült Gérard lelkesíti az összegyűlt tömeget, „pénzt és vért" kérve „a honnak". Amikor a tömeg feloszlik, a kém közli vele: André Chénier-t - akit most már a forradalom ellenségének tartanak – elfogták.
Gérard egyedül marad és hozzákezd a Chénier elleni vád megírásához. Kétségek gyötrik: a forradalom elkötelezett híve, de tudja, hogy Chénier-t ártatlanul fogják elítélni. Szereti Maddalenát, de ha Chénier-t elítélik, a lány csak még jobban gyűlöli majd őt. A féltékenység és a bosszú érzése győz: a vádiratot megírja és továbbküldi.
Maddalena érkezik inkognitóban Gérardhoz: azért jött, hogy Chénier-t megmentse. Gérard szenvedélyes szerelmi vallomást tesz a nőnek. Maddalena azonban megtörten meséli el neki hányattatásait és könyörögni kezd szerelme életéért, amiért cserébe magát is hajlandó lenne Gérardnak odaadni. A magába roskadt Gérard-t mélyen meghatják a lány önfeláldozó szavai. Elhatározza: megpróbálja megmenteni Chénier-t, talán még nem késő!
A per megkezdődik, bevonulnak a bírák és a vádlottak, köztük a költő. A teremben ott van Maddalena is. A felhergelt tömeg vérre szomjazik, sorra születnek a gyors halálos ítéletek. Chénier-re kerül a sor, aki a vád szerint a „forradalmat szidta versben". A költő büszkén és bátran utasítja vissza a vádakat. A tanuk következnek, de ekkor előáll Gérard. A tömeg és a bírák általános elképedésére cáfolni kezdi saját vádiratát, Chénier-t hős forradalmárnak nevezve, aki felett „zsarnok önkény" akar ítélni. Az esküdtek elvonulnak, majd ítélethozatal következik. Néma csend van, amikor az elnöklő Dumas felolvassa az ítéletet: „Halál!" A foglyokat elvezetik; Maddalena zokogását elnyomja a tömeg ujjongása.

 

IV. FELVONÁS

A St. Lazare-börtön udvara, éjszaka

Chénier a börtön udvarán várja kivégzését. Tollat ragad és megírja élete utolsó versét.
Maddalena és Gérard érkezik a börtön kapujához. Maddalena pénzt és ékszert nyújt át börtönőrnek. Cserébe azt kéri: az őr engedje őt be, és másnap - egy Legray nevű elítélt lány helyett – őt engedje a guillotine alá menni. Gérard könnyek között hagyja ott a börtönbe belépő Maddalenát; Robespierre-hez indul, hátha még nincs minden veszve.  
Maddalena és Chénier forrón ölelik egymást. Büszkén és diadalmasan, szinte önkívületi állapotban búcsúznak egymástól és az élettől.
Amikor felvirrad a hajnal, az őr belép a halálraítéltekhez. Gérard a falhoz dőlve, zokogva figyeli őket – kezében ott van Robespierre elutasító levele.
Előbb Chéniert szólítják, aztán Legray-t. Maddalena előrelép és szerelmével együtt indul a vérpadra.