Életrajz

 

 

 

Balczó Péter honlapja: www.peterbalczo.com

 

 

 

 

Balczó Péter 1983-ban született, 1990-ben kezdte 12 évig tartó hegedű tanulmányait. 2002- ben érettségizett a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola magánénekszakos növendékként Papp Vilhelmina énektanárnál. Ez év szeptemberétől 3 éven át volt tagja a debreceni Csokonai Színház Operakórusának. Ekkor kapta meg első szóló szerepeit melyekben már megmutatkozott hangi és színészi tehetsége.

 

Első nemzetközi énekversenyén 2005. májusában vett részt, melyet az ausztriai Deutschlandsbergben rendeztek meg. A 3 fordulós verseny során bejutott a legjobb 8énekes közé és itt figyelt fel rá Claudia Rüggeberg énektanár is, akinél egy évet tanult a grazi Zeneművészeti Főiskolán. Ez idő alatt már két évet elvégzett a Debreceni EgyetemZeneművészeti Karán, mint egyetemi szintű képzésben részt vevő magánének szakos hallgató Dr. Mohos Nagy Éva növendékeként.

 

A kórus elhagyását követően új területen próbálta ki magát és 2005. májusában csatlakozott az Adagio együtteshez. A grazi tanulmányokkal egy időben, Olaszországban részt vett MirellaFreni mesterkurzusán is.

 

A nemzetközi tanulmányok után már szólistaként tért vissza a Csokonai Színházba 2006. szeptemberében. 2009-ig, az egyetem befejezéséig - melyet kiváló minősítésű diplomamunkával zárt - izgalmas szerepeket énekelt a debreceni színházban.

 

2009-ben elindult a nemzetközi lehetőségekkel is kecsegtető "Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval" elnevezésű versenyen. Ennek eredményeként szerepet kapott a svájci Theater Biel-Solothurn két egyfelvonásos produkciójában. A svájci előadásokat követően a produkció 2009. novemberében Szegeden is bemutatásra került, melyet a Mezzo Televízió segítségével 39 országban láthatott az operaszerető közönség. Az Operafesztivált lezáró gála előadást élőben közvetítette a Mezzo Televízió és a Duna TV.

 

A 2010 februárjában a Miskolci Nemzeti Színház az ő főszereplésével mutatja be Lehár Ferenc A mosoly országa c. operettjét melyben Szu-Csong herceget alakítja. Ebben az évbenis elindul az Armel Operaversenyen, ahol Verdi  Traviata c. operájából Alfredo szerepében versenyez. 2010/2011-es évadban a Szegedi Nemzetni Színházban a Traviata mellett Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjének bonviván szerepét, Edvint is sikerrel játssza.

 

2011. első féléve főleg külföldi fellépésekkel jegyében telik. Februárban Olaszországban, a Teatro della Regina Cattolicaban Don Ottaviót énekli, majd tavasszal meghívást kap aszlovéniai Opera Mariborba, ahol Gounod Rómeó és Júliájának főszerepében nyújt kiváló alakítást.

 

Versenyek:

 

Wilhelm Stenhammar Nemzetközi Énekverseny, Norrköping, Svédország - Negyedik helyezett, 2012

 

Puccini Nemzetközi Énekverseny, Lucca, Olaszország - Bolognai Opera különdíja, 2011

 

Armel Operaverseny és Fesztivál, Szeged, Magyarország - Megosztott első helyezett, 2010

 

II. Nemzetközi G. Ricci énekverseny, Montefiore Conca, Olaszország - Második
helyezett, 2010

 

Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval, Szeged, Magyarország - Döntős, 2009

 

Nemzetközi Tenorverseny, Jyväskylä, Finnország - Harmadik helyezett, 2009

 

Simándy József Énekverseny, Szeged, Magyarország - Amarilli Különdíj, 2007

 

Simándy József Énekverseny, Szeged, Magyarország - Különdíj, 2005

 

Nemzetközi Énekverseny, Deutschlandsberg, Ausztria - Döntős, 2005

     

    Díjak:

     

    Dömötör-díj, az évad férfi operaénekese a közönség szavazatai alapján, 2011

     

    Az évad ifjú operaénekese díj, az évadban nyújtott teljesítményért, Szeged, 2011

     

    Nívó-díj, Smetana Az eladott menyasszony c. operában nyújtott teljesítményért, 2007

     

    Galéria

    "Hozzá fogható...művész ritkán jelenik meg hazai előadásokon.…” (- zéta – Café Momus)