head main kritikak

Carmen-paródia (avagy káosz Flandriában)

Carmen-paródia (avagy káosz Flandriában)

Puccini „Edgar” című operája az Eiffel Műhelyházban. Kritika.

Második alkalommal mutatták be itthon Puccini Edgar című operáját. Mivel a tíz évvel ezelőtti, első előadásra félig szcenírozott formában került sor, a mostani produkció jelentette Magyarországon a mű tulajdonképpeni színpadi bemutatóját, ami egy Puccini-opera esetében igencsak meghökkentő tény. Nem mintha a darab a világ más operaszínpadain sokkal nagyobb karriert futott volna be.

Az Edgar Puccini második operája, amit a zeneszerző 1888-ban komponált. (Első operáját, a Le villit jól fogadta a közönség, de az igazi sikert csak a harmadik opera, a Manon Lescaut hozta meg számára.)  Az Edgar ősbemutatójára a Scalában került sor a rákövetkező évben, de a darab megbukott. Azóta is nagyon ritkán adják elő, inkább csak amolyan kuriózumként. Maga Puccini is nagyon elégedetlen volt a művel: két előadás után visszavonta, majd később többször átdolgozta, így az eredetileg négyfelvonásos operából háromfelvonásos lett. A mű utolsó változata 1905-ben készült el. Hiába voltak azonban a módosítások, a darab gyakorlatilag eltűnt a süllyesztőben, „hála” a csapnivalóan rossz szövegkönyvnek. Ha előbb nem, az Edgar bukása kapcsán Puccini egyszer és mindenkorra megtanulta, hogy nem elég a kitűnő zene, megfelelő minőségű librettó nélkül nem tudja majd operáit sikerre vinni.

edgar1 foto berecz valter

Balga Gabriella és Hector Lopez Mendoza (fotó: Berecz Valter)


Tény, hogy ritka az olyan opera, amelyben a zene és a szövegkönyv olyan eltérő minőséget képvisel, mint az Edgar esetében. Az Eiffel Műhelyház Bánffy termében most bemutatott produkció mégis arról győzött meg engem, hogy a rossz, olykor egyenesen nevetséges librettó miatt sem szabadna a darabot ennyire mellőzni. Puccini ragyogó zenéje – ha azt megfelelő színvonalú előadói gárda szólaltatja meg – jóval többet érdemelne.

Az Edgar esetében persze nem csak a gyenge történet, de a karakterek kidolgozatlansága is szembetűnő. Sztereotip figurákat látunk (vagy „allegorikus alakokat”, ahogy az Operaház ajánlója fogalmaz, szerintem némi eufemizmussal), a szereplők motivációja többnyire érthetetlen, indokolatlan, olykor egyenesen ellentmondásos.

*

A történet, amelynek szövegkönyvét Alfred de Musset regénye alapján Fernando Fontana írta, egy középkori flandriai faluban játszódik. Az ifjú Edgar az erényes helybéli lánynak, Fideliának udvarol, amit a hölgy szerelemmel viszonoz. A férfinak azonban szeretője is van a megvetett, romlott erkölcsű cigány lány, Tigrana személyében (beszédes nevű nőalakok!). Együtt szöknek el, de a férfit lelkiismeretfurdalás gyötri, és beáll katonának. Később úgy dönt, hogy mégis visszatér Fideliához, Tigrana azonban megöli a lányt. Legalábbis az opera egyik változatában, egy másik verzióban ugyanis épp fordítva történik: Fidelia öli meg Tigranát… A most látott rendezésben viszont egyik lány sem öli meg a másikat; a felbőszült tömeg által meglincselt Tigranával Fidelia testvére, Frank végez.

*

Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek a történetről a Carmen szereplői jutnak eszébe. Don Josét is rabul ejti Carmen, ő is a bűnös életre csábító femme fatale által kiváltott érzéki vágy és a tisztaságot jelképező, egyszerű, hűséges lány iránt érzett szeretet között vívódik. Csakhogy Bizet operájában mindezt egy világosan felépített, jól követhető eseménysor mutatja be, amelyben egyértelmű a szereplők motivációja, és a jellemfejlődésük is pontosan kidolgozott. Az Edgar karaktereinek jellemvonásai és cselekedetei azonban elnagyoltak és hiteltelenek, így együttérzést sem tudnak kelteni. Gyakorlatilag nincs olyan szereplő, akivel a néző akár a legcsekélyebb mértékben is azonosulni tudna.  

edgar1 foto csibi szilvia

Balga Gabriella, Hector Lopez Mendoza és Haja Zsolt (fotó: Csibi Szilvia)


A fentieket alátámasztandó álljon itt néhány példa.

Bár Edgar „jól elvan” a galamblelkű Fidelia mellett, unalmas neki ez a liaison, az izgalmat Tigrana, az erotikus kisugárzású „nősténytigris” jelenti számára. Tigranát Fidelia bátyja, Frank is ostromolja, de sikertelenül. A lány amolyan helyi kurtizán lehet, de ha így van, miért utasítja vissza Frank közeledését? A férfi jómódú, „tisztes katonaembernek” tűnik, aligha hihető, hogy a testi szolgálatokon túl bármi egyebet akarna a lánytól, de ezt sem kapja meg. Ezek szerint azonban Tigrana mégsem annyira könnyűvérű, hiába próbálja ezt velünk a szövegíró az első felvonásban elhitetni. A kihívóan viselkedő lány persze bosszantja a falubeli feleségeket, a férfiak pedig leplezni próbálják vágyaikat (vagy sértődöttségüket a Tigranával való kudarcaik miatt, mint ahogy például Frank teszi). Az is biztos, hogy jól jön a népnek egy ellenségkép, a senkihez sem tartozó, számkivetett cigány lány pedig kitűnő alanynak bizonyul. Tény, hogy Tigrana gúnyos, szentségtörő megjegyzéseivel a templomba igyekvőket is megbontránkoztatja, a tömeg ekkor támad rá. Mégis: a lány karaktere, jellemvonásai már ekkor sem egyértelműek, így a falubeliek féktelen dühe sem tűnik kellőképpen indokoltnak.  

Az első felvonás végén Edgar valószínűtlenül hevesen kel a lány védelmére, különös módon azonnal elhallgattatva a feldühödött tömeget. Csak a Tigrana által kikosarazott Frank száll vele szembe, össze is verekednek. Edgar azonban az ökölharc közben pisztolyt húz elő, és megsebesíti Franket. Lássuk be, meglehetősen aljas és lovagiatlan lépés. Edgarnak végül sikerül megszöknie a lánnyal, de valamilyen közelebbről meg nem magyarázott okból előbb még felgyújtja a saját házát.

edgar2 foto berecz valter

Jelenet (fotó: Berecz Valter)


Rendben van, győztek az ösztönök, nincs tovább szerelmi háromszög, Edgar Tigranát választotta. A következő felvonásban már egy bordélyházban látjuk őket, ott dolgozik Tigrana. (Prostituáltként? Pincérnőként? A mostani rendezés alapján nem egyértelmű.) Edgar azonban boldogtalan, és visszavágyik Fideliához; az immár hősszerelmesként viselkedő férfi szégyelli jelenlegi életét. No de akkor miért maradt ott? Senki sem kényszerítette. Amúgy alaposan kiélhette magát az elmúlt időben, hiszen áriájában még orgiákat is emleget. Felelősségre vonja Tigranát, igen ellenszenves módon őt okolva mindenért. A jelenet azonban zavarba hozza a nézőt, Tigrana ugyanis már végképp nem egy könnyűvérű, feslett nőnek tűnik: duettjükben komolyan, őszintén szerelmet vall a férfinak, kéri, hogy maradjon vele, de Edgar dühösen, felháborodva elutasítja őt. (Vagyis megint szegény Tigrana a bűnbak, pedig a szövegíró szándéka szerint nekünk Edgart kellene sajnálnunk.)

Edgar ezután gondol egyet, és beáll katonának. Mint kiderül, a sereg kapitánya maga Frank. Utoljára akkor találkoztak, amikor Edgar orvul rálőtt, de Franknek valamiért most már tetszik a hirtelen hazafivá avanzsáló korábbi riválisa.

A pszichésen végig labilisnak, személyiségzavarosnak tűnő, folyton dühkitörésektől szenvedő Edgar azonban – aki, mint megtudjuk, hősiesen harcolt – úgy dönt, hogy visszatér a falujába, és megrendezi a saját temetését. Papi álruhában sorolja az őt gyászoló tömegnek korábbi vétkeit, így remélve a megbocsátást. Abszurd és hiteltelen az egész. Ráadásul Frankkel együtt szervezik meg ezt a „csínyt”, úgy tűnik, most már tényleg puszipajtások. Amikor az üres koporsó felett, önmagát sajnáltatva Edgar a néphez szól, megtudjuk tőle, hogy nem csak erkölcstelen életet élt, de több alkalommal embert is ölt. Produkciója mindenesetre hatásosra sikerül, mert mindenki mindent megbocsát neki, csakhogy Edgarnak ez sem elég. Úgy érzi, elégtételt kell vennie a hazaérkező, a férfit őszintén gyászoló Tigranán. Pontosan miért is? Nem derül ki, de mostanra a néző már rég lemondott arról, hogy Edgar cselekedeteit megpróbálja megmagyarázni. Miután Edgar a koporsó mellett, önmagát immár felfedve hazugnak és minden egyéb rossznak elmondja és kigúnyolja, megalázza a kétségbeesett Tigranát, még egy utolsót rúg a szerencsétlen lányba. Egy nyaklánc ígéretével ráveszi, hogy a többi ember előtt kiáltsa ki őt – Edgart – hazaárulónak, amit az összezavarodott lány meg is tesz. Tigrana itt már végképp nem tűnik olyan ördöginek. Inkább szánnivalónak, egy meglehetősen együgyű, egyszerű ösztönlénynek. Nem is érti (ahogy a néző sem), miért teszi vele mindezt Edgar. A felbőszült, minden kudarcát, nyomorát, frusztrációját ezen az immár védtelen cigány lányon levezető tömeg végül meglincseli Tigranát. A korábban kikosarazott Frankké „a jutalom”, hogy nyilvánosan le is döfje a lányt, ezzel a tettével – Edgart is „megelőzve” – a történet legálszentebb és legellenszenvesebb figurájává lépve elő.

*

Nem egyértelmű számomra, hogy Tulassay Ádám rendező miért változtatta meg az opera befejezését (és azt sem tudom, volt-e ennek a változatnak az opera előadástörténetében valamilyen előzménye). Ha ugyanis Tigrana megöli Fideliát – ahogyan az eredeti librettó egyik változatában teszi –, legalább részben érthetővé válik a tömeg reakciója. Csak arra tudok gondolni, hogy talán a rendező is elsősorban Tigrana személyes tragédiájaként értelmezte a történetet, mindenekelőtt az ő számkivetettségét, illetve az őt gyűlölők képmutatását, agresszivitását, az indokolatlan, esztelen erőszakot hangsúlyozva. Nem állítom, hogy nem lehetséges ilyen interpretáció, de egyrészt ez a librettó megerőszakolása, hiszen a befejezést tekintve igen lényeges változtatásról van szó. Másrészt problémát jelent a fentebb már említett tény, hogy Tigrana karaktere a librettóban igen ellentmondásos, és nincs kidolgozva. A vázlatos formában ábrázolt, egy-egy jelenet erejéig színrelépő lányból aligha lehet érdekes, karakteres főhősnőt kreálni, ebben az operában (sajnos) Edgar a főszereplő. Harmadrészt: bár elméletileg a történet lehetőséget adhatna elvontabb, „pszichologizáló” megközelítésre is, amely az erőszakot állítja a középpontba – vannak itt sötét, elfojtott vágyak („árnyékok”), tömegpszichózis, rasszizmus, gyűlölet bőven –, de a felületes jellemábrázolás és a dramaturgiai hibák semmiképpen sem teszik lehetővé ezek alapos, mélyreható bemutatását.

edgar2 foto csibi szilvia

Balga Gabriella, Kovács István, Hector Lopez Mendoza, Fodor Beatrix és Haja Zsolt (fotó: Csibi Szilvia)


Tulassay Ádám rendezése amúgy gördülékeny, de kevéssé ötletgazdag. Az előadás látványvilága sem különösebben impozáns (díszlet: Cziegler Balázs), bár a díszletek praktikusan vannak elrendezve: a produkció nagy részében egy hatalmas, oszlopos csarnokot látunk, amely templombelsőként és a falu főtereként is funkcionál. A koszos falakon mindenütt vérnyomok láthatóak. Hiába, agresszív egy környék ez, sok itt az erőszak... (Az enyhén gúnyos megjegyzés nem a produkció alkotóinak szól; nehéz ezzel a történettel mit kezdeni.) És csakugyan, erre vonatkozóan már az előadás elején is látunk utalást, amikor a főtéren valakit kikötnek és megvernek.

A szereplők egyébként hétköznapi ruhákat viselnek, a katonák is, de ezt nem éreztem zavarónak (jelmez: Szelei Mónika).

A színészvezetéssel sincs gond (hitelesen volt megkoreografálva az első felvonásban Edgar és Frank verekedése is). A kórus azonban meglehetősen statikus szerepre van kárhoztatva, a falubeliek és a katonák többnyire inkább csak álldogálnak. A gyásszertartáson ez persze érthető, de az első felvonás számos egyéb ötletre adott volna lehetőséget.

*

Ha valaki a fent leírtak elolvasása után úgy érzi, lebeszélném őt az opera megtekintéséről, nagyot téved. A muzsika színvonala a későbbi Puccini-operákhoz képest kissé ugyan egyenetlen, több benne a zenei klisé, de így is elsőrangú és elbűvölő. Az Edgar, Puccini eme „botlása” több ragyogó, felemelő zenei pillanatot nyújt, mint más, középszerű szerzők egész életműve. Számos olyan momentuma is van, amely már a jól ismert nagy műveket előlegezi meg, konkrétan is ráismerhetünk például a Bohémélet vagy a Tosca egyes motívumaira. Puccini már az Edgarban is rendkívül magabiztosan és innovatívan használja a zenekart: kifinomult, kidolgozott harmóniák, gazdag dallamvilág jellemzi ezt a verista jegyeket is magán viselő, de már ekkor is hamisítatlan Puccini-zenét. Elsősorban a monológokban, duettekben érhető tetten a líraiság, némiképp szokatlanok viszont a gyakran alkalmazott monumentális, harsány, bombasztikus jelenetek, a hatalmas együttesek által megszólaltatott fortissimók. (Leginkább talán Ponchielli hatása érezhető itt. A Turandotban persze több ehhez hasonló, grandiózus jelenettel találkozunk, de Puccini utolsó operája már egy nagyon más zenei világ.) A számos nívós pillanat közül is kiemelkedik a mű legnépszerűbb zeneszáma, a „Requiem”. Más kérdés, hogy az üres koporsó előtt zajló gyásszertartás hiteltelenné teszi a jelenetet. Hatásos az első felvonás hatalmas fináléja is, amelyben a szólistákból álló kvintett és a kórus egyaránt szerepet kap.

edgar3 foto berecz valter

Hector Lopez Mendoza, Fodor Beatrix és Haja Zsolt (fotó: Berecz Valter)


Igen hálás zeneszámokat írt a szerző a szólisták részére is: a szopránnak, a tenornak, a mezzoszopránnak és a baritonnak is van egy-egy – koncerteken szerintem méltatlanul mellőzött – tetszetős áriája. A legismertebb közülük a Fidelia által énekelt gyönyörű „Addio, mio dolce amor” az utolsó felvonásban (a Puccini-életmű első nagy szopránáriája). Szintén pompás Edgar áriája, az „Orgia, chimera dall'occhio vitreo” a második felvonás elején és Frank kitűnő monológja, a „Questo amor, vergogna mia” az első felvonásban. (Érdekes, hogy önmagában ez az ária – Frank kétségbeesett vallomása Tigranához – az opera egyik legőszintébb pillanata lehetne, ha nem ismernénk meg Franket a későbbiekben más oldaláról is…) Az áriák és együttesek mellett mindenképpen érdemes megemlíteni Edgar és Tigrana második felvonásbeli szenvedélyes duettjét is.  

*

A címszerepet a mexikói tenorista, Hector Lopez Mendoza énekelte. Őt a magyar közönség elsősorban a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválról ismerheti, ahol Mendoza gyakori vendég (és ahol idén Turiddut alakítja majd a Parasztbecsületben). Repertoárján a spinto szerepek mellett olyan drámai tenor szerepek találhatóak, mint például Manrico (A trubadúr) vagy Kalaf (Turandot). Edgar szólama tökéletesen illik ebbe a sorba: nagy vivőerejű hangot igényel, biztos magasságokkal. Vokális szempontból rendkívül igényes szerepről van szó, ráadásul Edgar sokat énekel. A kitűnő tenorista remekül oldotta meg a feladatát. Fényes magasságok, erőteljes középhangok, magabiztos technika és jó stílusérzék jellemezte az előadását. Színészi alakításában az elsöprő erejű szenvedély dominált, valószínűleg ennyi az, amit ebből a karakterből ki lehet hozni.

Hasonlóképpen jókat tudok mondani a Tigránát alakító Balga Gabrielláról. Tüzes, érzéki, temperamentumos volt az első felvonásban, és fájdalmasan lírai a másik kettőben. Játéka is meggyőző volt, nem ő tehet róla, hogy Tigrana ellentmondásos karaktere miatt az elvártnál kevésbé fajsúlyos a lány alakja. Jól állt neki a szerep, Carmenként is szívesen meghallgatnám.

Még kevésbé hálás Fidelia szerepe. Igen halovány ez a karakter, nagyjából annyit tudunk csak meg róla, hogy szerelmes Edgarba. Fodor Beatrix ettől függetlenül igyekezett érzékletesen tolmácsolni a hűséges, odaadó lány érzéseit. Szép dallamformálással, bár kicsit erőlködve énekelte Fidelia nagy hangterjedelmet igénylő, nehéz szoprán áriáját az utolsó felvonásban.

edgar5 foto berecz valter

Hector Lopez Mendoza és Balga Gabriella (fotó: Berecz Valter)


Frank szerepében Haja Zsolt lépett színpadra, aki a tőle megszokott szenvedéllyel és intelligenciával énekelt. Dinamikus, érzelmektől túlfűtött első felvonásbeli áriája az előadás egyik legemlékezetesebb pillanata maradt számomra.

Gualtierót, Fidelia apját Kovács István személyesítette meg. A többi szólistáéhoz képest kisebb szerepet az énekes kifinomultan, kellemesen zengő basszus hangon, kellő drámai érzékkel interpretálta.

Az Operaház Szennai Kálmán által vezényelt zenekara a monumentális, illetve a csöndesebb lírai jelenetekben egyaránt egységes hangzást produkálva, precízen, Puccini álomszép melódiáit tisztán hangsúlyozva, és láthatóan élvezettel játszott.

Remekült szóltak a Csiki Gábor és Hajzer Nikolett által betanított kórusok is. Az első felvonás fináléjában és a „Requiem”-ben átütő erővel énekeltek, ami persze az Operaház kórusának a kisméretű Bánffy-teremben aligha okozott gondot.

*

Az Edgar előadása a Bánffy terem színpadánál és nézőterénél jóval nagyobbat igényelne. Ezért, de főleg a zene magas minősége okán érdemes lenne a darabot az Erkel Színházban vagy az Operaházban is bemutatni és műsoron tartani.  


Csák Balázs

***

2019. június 1., Eiffel Műhelyház – Bánffy terem


Giacomo Puccini:

Edgar

Opera két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal


Szövegíró: Ferdinando Fontana

Díszlettervező: Cziegler Balázs

Jelmeztervező: Szelei Mónika

Dramaturg, magyar nyelvű feliratok: Kenesey Judit

Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Betanító karnagy: Erdélyi Dániel

Karigazgató: Csiki Gábor

A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett

Karmester: Szennai Kálmán

Rendező: Tulassay Ádám


Szereplők:

Edgar - Hector Lopez Mendoza

Tigrana - Balga Gabriella

Fidelia - Fodor Beatrix

Frank - Haja Zsolt

Gualtiero - Kovács István