head main kritikak

A szerelem filozófiája

A szerelem filozófiája

Gluck "Orfeusz és Euridiké" című operája az Armel Operafesztiválon. Kritika.

Christoph Willibald Gluck Orfeusz és Euridikéjét az Ybl-palotában meglehetősen régen, 1979-ben játszották utoljára. Alkalmi produkciók jóvoltából azonban időről időre mégis hallhatta a darabot a magyar közönség az elmúlt évtizedekben is, ha más nem, vendégelőadások jóvoltából, illetve pár éve a Zeneakadémia Solti-termében, az Operaház LateNight sorozatában valósult meg néhány produkció. A szerző más operái még szegényebb magyar előadás-történettel rendelkeznek. Ennek egyik oka az lehet, hogy Gluck operái nem igazán mozgalmasak: megtalálható bennük egy fajta állóképszerű, oratorikus jelleg. Modern korunk rendezőinek nincs tehát könnyű dolguk, ha mai közönség számára is érdekes, fordulatos előadásokat akarnak létrehozni belőlük.

armel orfeo 1

Az Orfeusz és Euridiké cselekménye is meglehetősen lapos: nincsenek benne váratlan fordulatok, nélkülözi a mozgalmasságot, a történések lassan hömpölyögnek, mindössze két nagyobb szólószereplővel és csupán egyetlen mellékszereplővel. A szereplők belső lelki küzdelmeit viszont Gluck igyekezett a zene segítségével aprólékosan ábrázolni: a szerelmesek gyötrődését, kétségeit a másik érzelmeinek valódisága iránt, az elszakadás keserűségét, a boldog egymásra találás önfeledt örömét. Nem könnyű izgalmasan megrendezi a darabot, ugyanakkor véleményem szerint egy, az énekesek színészi játékára és érzelmekben gazdag vokális kifejezőerejére építő előadás, jól végig gondolt pszichologizálással ma is érdekes produkciót hozhat létre a darabból.     

armel orfeo 4

Az Armel Operafesztivál alkalmából a MÜPA Fesztivál Színházában látott opera rendezője - Åsa Kalmér - is a szerelmesek lelki vívódásainak ábrázolására összpontosított. A gyakorlatilag üres színpaddal operáló produkció jól kiemelte a történet egyetemes jellegét, példázatszerűségét. A háttérben enyhén megdöntött hatalmas tükör, és a hol felállított, hol ledöntött, olykor vászonnal letakart oszlopok szürreális atmoszférát teremtettek. A jeleneteket ugyanakkor egybemosta a meglehetősen monoton színpadkép, de mivel a színpadra állítás nem törekedett realisztikus díszletekre, ezért ez nem volt zavaró. Érzelmileg az egész produkció meglehetősen visszafogott volt, mintha egyfajta filozófiai elmélkedést láttunk volna a szerelemről. A MÜPA honlapján olvasható ismertető szerint „Orfeo és Euridice modern mindennapjaink mitológiájában szembesül a szerelem elvárásaival és lehetőségeivel”- ez az elképzelés egy elvont és lassan hömpölygő történetmeséléssel párosult. Orfeusz fekete, Eurudiké fehér jelmeze szájbarágós színszimbolikájával egyértelműen jelképezte férfi és nő ellentétét, illetve a fekete persze a gyász színe is, míg a fehér a megtisztulásé. Ámor piros jelmeze sem tanúskodott túl nagy fantáziáról. A rendezés a történetet nem értelmezte át és nem helyezte radikálisan új kontextusba sem. Sok újdonságot tehát nem tudhattunk meg Gluck operájáról.

armel orfeo 2

Az énekesek visszafogottan énekeltek, de a zenei megvalósítás egésze is halk volt, és nem töltötte be eléggé a színház nem túlságosan nagy nézőterét: mintha szándékosan fogták volna vissza a hangerőt. Elképzelhető, hogy mindez a korhűséget, az autentikusabb előadásmódot szolgálta. A férfi címszerepet alakító Susanna Levonen igyekezett színészileg hatásosan megformálni a szerelmes dalnok figuráját, vokális teljesítménye azonban haloványabbra, meglehetősen színtelenre sikerült. A magasabb regiszterekben nem szólt fényesen, a mélyebb hangfekvésekben pedig erőtlen volt a hangja. Henriikka Gröndahl Euridicéje érzékeny, törékeny nőnek mutatta a figurát, átszellemült szerepformálása érzelemgazdag énekléssel párosult, több mint korrekt alakítása az este legmeghatóbb pillanatait teremtette meg. Jól sikerült alakítás volt Jeanne Gérard Ámorja: megfelelő stílusismerettel, szép dallamíveket énekelve, árnyalatokban gazdagon adta elő szólamát.

armel orfeo 3

Az énekkar korrekt teljesítményt nyújtott, Olof Boman irányításával pedig a Pannon Filharmonikusok játékát a csendes, bensőséges líraiság jellemezte. A letisztult zenekari hangzásvilágot nem fűtötte át az izzó drámaiság, a szenvedélyes érzelmek, de mindez a rendezői koncepciót is szolgálhatta. Mindenestre a zenekar összeszedetten, színekben gazdagon szólt.

Az Armel Operafesztivál vitathatatlan érdeme, hogy nemcsak a modern operák, hanem sokszor egy-egy klasszikus bemutatásával is igazi operaritkaságokkal színesítik hazánk operaéletét. A Norrlands Opera előadása is egy, a magyar fővárosban ritkán játszott darabot hozott el a budapesti közönségnek, ha nem is kiemelkedő, de színvonalas előadásban.


Péter Zoltán

fotó: Kállay-Tóth Anett

*
 
2018. július 1., MÜPA, Fesztivál Színház, Armel Opera Festival
 

Christoph Willibald Gluck:

Orfeusz és Euridiké
opera olasz nyelven, két részben, magyar és angol feliratozással
 

Szövegkönv: Ranieri de Calzabigi
Díszlet- és jelmeztervező: Bente Rolandsdotter
Koreográfus: Örjan Andersson
Fővilágosító: Ville Toikka
Illusztráció (kommunikáció): Greta Rönneskog
Rendező: Åsa Kalmér
Vezényel: Olof Boman

Szereplők:
Orfeo - Susanna Levonen
Euridice - Henriikka Gröndahl
Ámor - Jeanne Gérard (szoprán - Franciaország, versenyszereplő)
Közreműködik: Pannon Filharmonikusok, NorrlandsOperan Choir