head main kritikak

Feketékből fehérek

Feketékből fehérek

Gershwin "Porgy és Bess" című operája az Erkel Színházban. Kritika.

Nagy szenzációként robbant a hír a bulvársajtóban, valamint több kereskedelmi televízió híradójában arról, hogy betilthatják az Erkel Színház Porgy és Bess bemutatóját. Ez azonban nem kárára, hanem előnyére vált a felújításnak, hiszen ingyenreklámot csinált a négy előadásnak. Ritkán fordul ugyanis elő hazánkban, hogy „még a csapból is” egy közelgő operabemutató híre folyjon, miközben heves viták lángolnak fel a készülő produkció körül. Ha egy dalszínház műsorára akar tűzni egy operát, általában csak a partitúra támasztotta követelményeket figyelembe véve kell megtalálnia az egyes szólamok megszólaltatására alkalmasnak vélt énekeseket. A rendezők számára pedig számtalan lehetőség kínálkozik színpadra álmodni az operairodalom klasszikusait. Nem így van ez Gershwin örökzöld, ám mégis ritkán hallható színpadi művével.

Vitán felül áll, hogy a Porgy és Bess egyedülálló alkotás: Gershwin a blues, a jazz, a gospel világából merítve egy sajátos operastílust teremtett, az 1930-as évek Amerikájában pedig bátor tett volt a nyomornegyedekben élő feketék életét reálisan ábrázoló történet színpadra vitele. A szerzők a közönség széles rétegeivel ismertették meg az afroamerikaiak zenéjét, és ezzel elősegítették, hogy idővel az a magaskultúra részeként kanonizálódjon.

VAL03814

 

Ezzel párhuzamosan hozzájárultak a fekete énekesek „helyzetbe hozásához” is: George Gershwin nem sokkal az ősbemutató után meghalt, de testvére, Ira Gershwin, aki egyben a darab szövegkönyvírója is, hosszú évtizedeken át szorgalmazta fekete énekesek felléptetését a Porgy és Bess előadásain, mígnem halála előtt nem sokkal a darab színpadra állításának feltételeként egyértelműen kikötötte a partitúrát megszólaltató művészek etnikai hovatartozását. Ezzel drasztikusan csökkentette a mű előadásszámát és megakadályozta, hogy az továbbra is jelen legyen a világ nagy operaházainak repertoárjában. Fokvárosban nem okoz gondot, hogy született fekete énekesekre osszák ki a szerepeket, de már az Amerikai Egyesült Államok nagy operatársulatai sem feltétlenül tudják teljesíteni ezt a feltételt, az európai városokban pedig szinte lehetetlenség megfelelni ennek a kitételnek. Ennek következtében a világ nagy dalszínházaiban a Porgy és Bess alkalmi vendég lett. Meggyökeresedett szokássá vált az is, hogy a történet idején és helyszínén nem változtattak a rendezők, ami szegényessé tette az elmúlt évtizedek előadásainak interpretációtörténét.  

Ira Gershwin minden bizonnyal előre látta ezeket a következményeket, de az 1930-as években, mint a legtöbb kulturális intézmény, az operaházak sem álltak nyitva a fekete előadóművészek előtt, és a jég csak lassan látszott megtörni. Ugyanakkor ma már fekete énekesek is felszólaltak a korlátozás feloldása mellett, akként érvelve, hogy az all-black cast megszorítás útjában áll a Porgy és Bess nemzetközi diadalútjának, valamint a feketék integrációjának érdekeit sem szolgálja már.

porgy3 foto berecz valter resize

 

Egyet kell értenem a pesti felújítást rendező Almási-Tóth Andrással: az elmúlt évtizedekben a zenés színház előadói és rendezői megoldásai nagy átalakuláson mentek át, de a Porgy és Bess értelmezési lehetőségei a jogörökösök megkötései miatt egy szűk határon belül mozogtak. A rendezőknek nem volt lehetőségük újraértelmezni a darabot, és az énekesek sem kaptak szabad kezet a zenei megvalósítással kapcsolatban. Ahogy nem számított a darabok elleni merényletnek az elmúlt években a fehér Otelló és Aida színpadra léptetése a magyar fővárosban, úgy nem vont le semmit a Porgy és Bess bemutatója művészi értékeiből sem az, hogy nem fekete, hanem fehér bőrű művészek szólaltatták meg a partitúrát.

Almási-Tóth András rendezésével nem az a probléma, hogy fekete helyett egy fehér közösség életét mutatja be, hanem a kidolgozatlansága. Nem volt egyértelmű, hogy pontosan hol is játszódik a történet. A rendező elmondása szerint egy ideiglenes térben, ahová kényszerhelyzetből kerültek az otthonukat vesztett emberek. Sebastian Hannak díszlete leginkább egy váróteremre emlékeztetett, ahová egy nem működő mozgólépcsőn keresztül érkeztek a szereplők. A történet tele van konfliktushelyzetekkel, szenvedélyes érzelmekkel, és erőszakos jelentekben sem szenved hiányt. Ennek ellenére nem sok minden történt a színpadon, az egyes jelentek nem voltak igazán kidolgozva. A díszlet mind a három felvonásban ugyanaz volt: a helyszínek nem különültek el egymástól, a jelenetek egymásba mosódtak. A szereplők ugyanoda mentek kirándulni a második felvonásban, ahol az előző felvonásban élték mindennapjaikat.

Az (amúgy igényesen koreografált és előadott táncok) és az egyes szólószámok revü-szerűen voltak előadva, ahogy a matracok rakosgatása, a második felvonás nyitóképe – az asszonyok mosdatják a férfiakat – vagy a tarka ruhák sokasága is ezt az érzetet erősítették. Nem éreztem úgy, hogy jól átgondolt dramaturgiai íve van az előadásnak, és akárcsak Almási-Tóth pár évvel ezelőtti Dohnányi-opera rendezése esetében, most is úgy láttam, hogy a show-műsorok világát idéző megoldások kiüresítették a cselekményt. 

VAL03545

 

A revü-szerű megoldások nem alkalmasak a mélyebb gondolatiság kifejezésére, ezzel pedig a rendezés nem sok mindent tett hozzá a darab értelmezéséhez: kiirtotta belőle a realizmust és a misztikumot, de nem kaptunk cserébe semmi fajsúlyosat. 

Számos rendezői megoldásról nem tudtam eldönteni, hogy mit is hivatott bemutatni. Ilyen volt az, amikor Clara aggódva kirohant a férje után a viharba, majd pár perc múlva visszasétált énekelni, mintha mi sem történt volna. Laposra sikeredett a második felvonásban Bess és Crown újratalálkozása is: a rendezői utasítások szerint a férfi erőszakoskodik egykori szeretőjével, aki szabadulni próbál a karjaiból, Almási-Tóth megoldásában azonban méterekre állnak egymástól. Nem az a baj, hogy a rendezés a szöveg ellen dolgozott és nem feltétlenül vette figyelembe a szövegkönyv rendezői utasításait, hanem hogy nem kaptunk kidolgozott jelenteket, egyértelmű koncepciót. Mintha nem lett volna elég idő a rendezői aprómunka elvégzésre.

VAL03529

 

Bakonyi Marcell alakításában Porgy jó megjelenésű fiatalemberként lépett elénk, aki ugyan mankóval sántikált, de nem tűnt nyomorék koldusnak. Magabiztosan énekelte végig az estét, azonban hiányzott a szereppel való mélyebb érzelmi azonosulás, basszbaritonja pedig nem igazán szólt telten a mélyebb regiszterben. Sáfár Orsolya birtokában van minden adottságnak, ami jó Bessé teheti. Szép szopránhangon, precízen énekelte szólamát és átéléssel játszott, még ha szerepformálását, a romlottságból kikerülő, majd oda visszazuhanó főhős ábrázolását nem is mindig éreztem elég kiforrottnak. 

Jó választás volt a kábítószerárus Sporting Life szerepére László Boldizsár, aki remek színészi alakítással örvendeztetett meg bennünket, miközben jó stílusismerettel, élvezetesen adta elő a jazzes muzsikát. Szegedi Csaba vokálisan hitelesen keltette életre a vad és erőszakos Crownt, és bár színészi alakítása nem sikerült kifogástalanra, sikerült kellőképpen ellenszenvesnek megformálnia a figurát. A Claraként színpadra lépő Fodor Beatrix szép dallamívekkel, érzelmi árnyalatokban gazdagon énekelt. Haja Zsolt a tőle megszokott gördülékeny és színvonalas alakítást nyújtva keltette életre Jake alakját. A kisebb szerepek tolmácsolói közül jó karakteralakítást nyújtott Nelson és a Rákárus kettős szerepében a tenorista Szerekován János, és markánsan adta elő Fraziert és a Temetkezési vállalkozót Geiger Lajos. Figyelemre méltó volt Kiss Tivadar Mingo és Kristofori Ferenc is Peter szerepében. Fodor Gabriella meghatóan adta elő Serena siratódalát, Újvári Gergely pedig korrektül helytállt Robbins szerepében.

VAL04405

 

Az opera előadása során komoly feladat hárul az énekkara, az Opera kórusa pedig ezúttal is nagy profizmussal szólaltatta meg a hatalmas kórustablókat. Dénes István nem először vezényelte a darab előadásait, így nem volt meglepő, hogy kellő stílusismerettel, biztos kézzel vezette a zenekart.

A zenei megvalósítás minden értéke ellenére tehát felemásra sikerült a Porgy és Bess történelminek beharangozott, „kifehérített” előadása. A közönség hálás tapssal jutalmazta a produkciót, a négy előadásra pedig minden jegy elkelt, igény tehát lenne a darab repertoáron tartására. Kétséges persze, hogy a jogutódok engedélyeznék-e a további előadásokat.


Péter Zoltán

(fotó: Berecz Valter)

 
*

 

2018. február 8., Erkel Színház
 

George Gershwin:

Porgy és Bess
 

Írta George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, és Ira Gershwin

Magyar nyelvű feliratok: Kenesey Judit
Díszlettervező: Sebastian Hannak
Jelmeztervező: Lisztopád Krisztina
Koreográfus: Barta Dóra
Nyelvi felkészítő: Rory Winston
A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Az énekkart betanította: Riederauer Richárd
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor
Karmester: Dénes István
Rendező: Almási-Tóth András


Szereplők:

Porgy - Bakonyi Marcell
Bess - Sáfár Orsolya
Sporting Life - László Boldizsár
Crown - Szegedi Csaba
Jake - Haja Zsolt
Clara - Fodor Beatrix
Robbins - Ujvári Gergely
Serena - Fodor Gabriella
Maria - Szántó Andrea
Mingo - Kiss Tivadar
Peter - Kristofori Ferenc
Frazier / Temetkezési vállalkozó - Geiger Lajos
Rákárus / Nelson - Szerekován János
Nyomozó - Kálid Artúr
Mr. Archdale / Halottkém - Nagy Dániel Viktor
Rendőr - dr. Marcelo Cake-Baly
Scipio - Tóth Viktor


Táncművészek:

Bajári Levente / Kekalo Iurii / Kerényi Miklós Dávid / Boros Ildikó / Popova Aleszja / Rotter Bianka / Timofeev Dmitry / Földi Lea