head main kritikak

Egy klasszikus - új köntösben

Egy klasszikus - új köntösben

A "Bánk bán" baritonváltozata az Erkel Színházban. Kritika.

Valószínűleg nincs még egy olyan opera, amely annyiféle átíráson, kiigazításon esett volna át az ősbemutatót követően, mint a Bánk bán. Csakhogy a partitúrán végrehajtott jelentős változtatások egyike sem Erkel Ferenctől származik, így joggal vetődött fel az elmúlt évtizedekben az igény az opera eredeti formájának újbóli színpadra állítása iránt. Azonban a Magyar Állami Operaház – érthető okokból – sokáig nem tudott elszakadni a huszadik század meghatározó színházi szakemberei által készített Bánk bán átdolgozástól, majd miután húzásokkal műsorra tűzte végre az „eredeti” operát, pár év múlva ismét lecserélte azt a jól bevált átdolgozásra. Nagy várakozás előzte meg tehát nemzeti operánk két éve megígért felújítását, amellyel kapcsolatban a főkérdés az volt, vajon ezúttal a mű melyik formáját viszik majd színpadra. 

A Bátori Mária és a Hunyadi László partitúráján Erkel számos utólagos változtatást hajtott végre, melynek következtében a nemzeti operáink átdolgozását kezdeményező Radnai Miklós úgy érezhette, hogy nemcsak a színházi gyakorlattal, de Erkel alkotói szándékaival sem összeegyeztethetetlen, ha nemcsak húzásokat és a szövegkönyv átírását, hanem a zenei anyagba történő, utólagos belekomponálást is elvégeznek a Hunyadi Lászlón.
 

bank ban1 foto nagy attila
Komlóssy Ildikó


A Bánk bánon aztán Nádasdy Kálmán, Oláh Gusztáv és Rékai Nándor nagyobb mértékű változtatásokat hajtott végre. Az eredetihez képes feszesebb dramaturgiát alakítottak ki, sok esetben teljesen átszabva Erkel eredeti zenei formáit, esztétikailag magasabb színvonalú verssorokra cserélve Egressy librettójának nagy részét, kijavítva a prozódiai hibákat, miközben megpróbálták közelebb hozni az operát Katona József drámájához – ezért csináltak az eredeti Biberach-Bánk kettősből Petur-Bánk duettet. Az átdolgozás természetesen vitatható, ám kétségtelen, hogy nagy szakmai felkészültséggel elkészített, életképes változat született, az átdolgozók által újraalkotott Bánk bán pedig a közönség és az énekesek tetszését is elnyerte.

A zeneileg és dramaturgiailag megújított darab premierje 1940. március 15-én volt az akkori Magyar Királyi Operaházban. Ez a változat azonban még nem teljesen az volt, amit később Ferencsik János vezénylésével, az 1960-as évek legendás énekeseivel lemezre vettek, és amelyet aztán évtizedekig játszottak Budapesten és vidéki nagyvárosainkban. Ugyanis Nádasdy és Rékai úgy gondolta, hogy a nagyúr alakja sokkal nagyobb súlyt és méltóságot kapna, ha tenor helyett bariton hangfekvésben szólalna meg, Tiborc szólamát átették basszusba, miközben Melinda szólamából kihúzták a koloratúrákat. Ez utóbbinak valószínűleg az volt az oka, hogy az 1940-es bemutató alkalmából Melindát Osváth Júlia énekelte, aki nem koloratúrszoprán volt. A bariton átírás minden bizonnyal a legendás bariton, Palló Imre egyfajta jutalomjátéka volt, aki 1940 és 1951 között váltótárs nélkül, ötvennégy alkalommal lépett színpadra a nagyúr szerepében.
 

bank ban2 foto nagy attila
Jelenet


Az 1950-es években aztán az Operaház visszatért a tenor verzióra, majd Ágay Karola Melinda szerepében való debütálása után a női főszerep ismét koloratúrszoprán tolmácsolásában szólalt meg. Ezenkívül kihúzták a jelenetváltásokat kísérő, Rékai által, az eredeti erkeli zenei anyagból utólag kialakított közzenéket, és kisebb korrekciókat a szövegen is végrehajtottak – egy-egy szót kicseréltek, egy-két mondat szerkezetét megváltoztatták.

*

Azóta elkészült a partitúra kritikai kiadása, ami alapján nemzeti operánk eredeti formája a Debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban és a Magyar Állami Operaházban is újra megszólalt, miközben az átdolgozás se került a süllyesztőbe, hiszen pár évig ismét azt játszották az Andrássy úton, majd a múlt évadban az Erkel Színházban. Amikor tavasszal az Operaház meghirdette következő évadát, és Ókovács Szilveszter főigazgató közölte, hogy nemzeti operánk felújítása alkalmával ezúttal a Bánk bán baritonváltozatát hallhatjuk majd, a kritikusok, szakmabeliek többsége arra számított, hogy a Nádasdy-Rékai-Oláh által elkészített, „eredeti”, 1940-ben bemutatott átdolgozást ismertetik majd meg velünk. Ugyanis sem az új évad bemutatóiról is informáló műsorkalendáriumában, sem pedig az intézmény honlapján nem olvashatunk arról, hogy ezúttal az eredeti verzióból kiindulva, Nádasdyék átdolgozását felhasználva egy keverék verziót hallhatunk bariton címszereplővel, a visszaállított részletek jelentős húzásával, helyenként Nádasdy Kálmán szövegével, vegyítve azt Egressy eredeti verssoraival, basszus Tiborccal és Melinda dekolorált szólamával.
 

bank ban3 foto nagy attila
Kováts Kolos és Molnár Levente 


A színházban osztogatott szereposztásokon már olvashattuk, hogy „a produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és a baritonváltozatának felhasználásával jött létre”, de erről a színház semmilyen előzetes információt nem osztott meg [megj.: most már ez is olvasható az Operaház honlapján - szerk.]. Ennek következtében meglepetésként érhette a közönséget, hogy Ottó és Biberach dialógusa helyett kórustablóval indított az első felvonás, majd rendre az ősváltozat dramaturgiáját ismerhettük fel az előadás első részében, a második felvonás pedig nem ért véget a királyné meggyilkolásával. 

*

A legfontosabb kérdés, ami az új Bánk bán premierrel kapcsolatban felmerül, hogy létezik-e ma olyan énekes, akinek a kedvéért érdemes volt ismét bariton fekvésbe leszállítani címszerepet? Sokáig csak Molnár Levente nevét olvashattuk az Opera honlapján Bánk bán szerepére, ebből arra lehet következtetni, hogy az Operaház vezetősége talán neki szerette volna megadni a bariton verzióval a lehetőséget, hogy elénekelhesse a nagyúr szólamát. Molnár Levente számos külföldi operaszínpadon lépet fel sikerrel, Budapesten is több szerepben bemutatkozott már, nagy várakozás és nagy elvárások előzték meg a színpadra lépését. A nagyúr szerepét azonban nem tudta hiányérzet nélkül interpretálni, úgy tűnt, nem sikerült teljes mértékben azonosulnia a figurával. Zavaró volt, hogy hangja több alkalommal „lebegett”, több részletet kisebb-nagyobb pontatlanságokkal énekelt, előadásában pedig minden pátoszt és mélyebb érzelmet nélkülözött: a katartikus pillanatok elsikkadtak, elmaradt a szerelmi kettős megható érzelmessége, férj és felesége búcsúja is laposra sikeredett, a harmadik felvonás végén a nagyúr összeomlása pedig nem volt igazán megrendítő. Színpadi megjelenése sem sikerült tiszteletet parancsolónak. Azt persze nem tudom, hogy mindebből mennyi tükrözte a karmester és a rendező elképzeléseit arról, hogy milyennek kell lennie a bariton Bánk bánnak.
 

bank ban4 foto nagy attila
Szemere Zita és Molnár Levente


Szemere Zita választása sem bizonyult ideálisnak Melinda szerepére. A drámai részeknél nem sikerült áténekelnie a zenekari kíséretet, olykor hangját is élesnek éreztem, inkább a líraibb részeket sikerült szép, hajlékony szoprán hangon megszólaltatnia. Szerepével igyekezett érzelmileg azonosulni, és színészileg életszerűen formálta meg a magányos, az udvarban magát idegenül érző fiatal nemes asszony tragédiáját, ám korrekt alakításnál többet nem nyújtott.

Komlóssy Ildikó a tőle megszokott rutinnal keltette életre Gertrúdot, magabiztosan alakítva a királyné figuráját. Hangját a mélyebb részeknél erőtlenebbnek éreztem, a magasabb hangokat pedig többször is élesen szólaltatta meg, vokális produkciója összességében egyenetlen volt. Ezt azonban többé-kevésbé sikerült ellensúlyoznia színészi alakításával.

A Tiborcként színpadra lépő Kováts Kolos életszerűen keltette életre a sokat szenvedett parasztembert, és ha vokális teljesítménye nem is volt olyan magával ragadó, mint pályája csúcsán, még mindig képes volt megcsillogtatni a huszadik század egyik nagyformátumú magyar basszusának erényeit.

Balczó Péter nem először énekelte Ottót, így otthonosan mozgott a szerepben, ám a magas hangokat rendre elhagyta. Azt azonban nem tudom, hogy Melinda koloratúráktól megfosztott szólama mellett ez a megoldás mennyire volt része a bariton verziónak. Biberach szerepét Geiger Lajos énekelte, üzembiztosan, de világos színezetű baritonja annak ellenére sem tudott kellő súlyt és jelentőséget adni az intrikus figurájának, hogy színészileg remekül alakította a lézengő ritter jágói alakját. Petur bán ebben a verzióban megkurtított szerepét Haja Zsolt adta elő, kifogástalanul, kellő indulattal szólaltatva meg a bordalt. II. Endre szerepével Bakonyi Marcell birkózott meg sikeresen, kellemes basszbariton hangon, méltóságteljesen énekelve a rövid szólamot.

Az énekkar Strausz Kálmán vezetésével ezúttal is nagyon jó teljesítményt nyújtott. A Kocsár Balázs vezette zenekar azonban adós maradt a zenekari szövet finomabb árnyalatainak felvillantásával: sem a Tisza-parti jelenetet lezáró, sem pedig a harmadik felvonás második részét berekesztő zenekari részek nem sikerült megrendítően, ahogy az Ottó-Melinda kettősből is hiányzott a kellő szenvedély, Bánk bán nagyáriájából pedig a pátosz. 

*

Egressy szövegkönyve elügyetlenkedte a királyné felléptetését: Gertrúd az első felvonás első nagy együttesében, mintegy háttérben jelenik meg először. Vidnyánszky Attila rendező azonban mindjárt a nyitány után színpadra léptette, kellő királyi méltósággal és gőggel jelenítve meg a hatalomtól megittasult idegen nagyasszonyt. Dicsérendő az is, hogy a korábbi operaházi Bánk bán rendezésekkel szemben kiemelte a darabot a historizáló díszletek közül, és a színpadon megjelenő szimbólumok segítségével igyekezett a történet újfajta értelmezését elénk tárni.

A realisztikus színpadképek hiánya azonban nem jelenti azt, hogy a rendezés teljesen nélkülözte a régi, hagyományosnak nevezett operarendezések megoldásait, hiszen az egyes jelenetek beállításai több esetben is tablószerűek voltak. A rikító színű, tarka jelmezek pedig – ha stilizáltan is – de felidézték a magyar középkor világát.

Remekül sikerült az idegen merániak és a Petur köré csoportosuló lázadók szembeállítása is. Gertrúd köre többnyire a háttérben, egy emelvényen jelent meg, üvegfal mögött, kívül rekesztve magukat a szegény nép panaszán és elégedetlenségén.
 

bank ban5 foto nagy attila
Balczó Péter, Molnár Levente és Komlóssy Ildikó


A vizuálisan szépen megkomponált színpadképek azonban sok esetben nem vonultattak fel egyértelműen megfejthető szimbolikát. A színpadon többször is feltűnik egy tálon körbehordozott, minden bizonnyal a merániaiak vadászata során leölt szarvas, amit azonosíthatunk a kisemmizett hazával is, amelynek hagyományait sárba tiporják, gazdag földjeit kifosztják, népét sanyargatják, de akár Melindával is, akit azért csalnak a királyi udvarba, hogy a királyné öcsének prédája legyen. A szarvas-motívumot azonban nem éreztem kellőképpen kibontott, egyértelmű metaforának.

Vidnyánszky más ötletei is felszínesnek hatottak – például az útjelzők fogyatkozása a magyarok számára –, olykor pedig túlságosan is telezsúfolta szimbólumokkal a színpadot. A kevesebb néha több lett volna, a díszlet sem sikeredett igazán mutatósra, és nem volt változatos sem, hiszen az egész előadás ugyanazon komor falak előtt játszódott.

Felemásra sikeredett tehát az évadnyitó előadás: tisztességes, de korántsem kiemelkedő zenei megvalósítással, a darab korábbi előadásaihoz képest furcsa hangvétellel, bariton címszereplővel, koloratúráitól megfosztott Tisza-parti jelenettel, hol Nádasdy Kálmán, hol pedig Egressy Báni szövegével. A közönség többsége mindenestre lelkesedéssel fogadta a bemutatót.   


Péter Zoltán

  fotók: Nagy Attila