head main kritikak

A hagyományoknak megfelelően

A hagyományoknak megfelelően

 A "Siegfried" az Operaházban. Kritika.

Két évvel ezelőtt A Rajna kincse elvont utalásrendszere és szürreális látványvilága arra engedett következtetni, hogy M. Tóth Géza Ring-rendezése a germán mitológia régi sci-fi filmek látványvilágára emlékeztető, karikatúra-szerű értelmezését tervezi megvalósítani, miközben az animációs filmek világát idéző vetítéssel szimbólumáradatot zúdít a közönségre. A walkür esetében már egy vizuálisan visszafogottabb előadást kaptunk, miközben – hűen a rendezői koncepcióhoz, miszerint Wagner a kapitalizmus kritikáját fogalmazta meg monumentális opera-eposzával – az első felvonásban egyértelműen kirajzolódott a fogyasztói társadalom kritikája: A Rajna kincse egy szupermarketben ért véget, A walkür első jelenetében pedig Sieglinde bevásárlásból tért haza. Hundig öltönyös, aktatáskás üzletember, aki meglehetősen durván bánik feleségével, az istenek pedig továbbra is minden pátosztól megfosztva jelennek meg a színpadon. Az első felvonás realistább színpadképe után, az utolsó két felvonásban az üres színpadé volt a főszerep.

siegfried 1


A Siegfried premierjét követően már megkockáztathatjuk: M. Tóth Géza Ring-rendezésének képi világa eklektikusra sikeredett, és ez a sokféleség sajnos nem minden esetben rendelkezik funkcióval. A walkür második felében a vetített díszlet már csak puszta dekorációs elemnek tűnt, a Siegfried esetében pedig a vetített képanyagot már egyáltalán nem tudtam különösebb funkcióval felruházni. A Rajna kincsében a vetítések egyértelműen a rendezői koncepciót szolgálták, megjelenítve a fogyasztói társadalmat, a szereplők pénz és hatalom iránti vágyát, illetve az istenek világának dekadenciáját. A walkürben ehhez hasonló funkciót csak az első felvonásban töltött be a vetítés, a Siegfried esetében pedig már nyoma sem volt a kapitalizmus kritikájának. Mintha a rendező kifogyott volna az ötletekből vagy időközben felülbírálta volna korábbi rendezői koncepcióját, mindenesetre a Siegfriedben távolabb sodródtunk az előeste markáns utalásrendszerétől.

siegfried 2


A címszereplő és Mime jelmeze ugyan emlékeztetett A walkür ikerpárjának öltözetére, de az animáció a teljes első felvonásban háttérbe szorult: a rengetegben megbúvó barlangot épített díszlet jelenítette meg. Fafner búvóhelye a színpad közepére helyezett kör alakú mélyedés volt, míg az utolsó felvonás sziklás vidékének emelkedőit a hol megemelt, hogy lesüllyesztett üres színpadrészek adták vissza. A színészvezetést illetően egyértelműen pozitív változást láttam (a korábbi produkcióban gyakran előfordult, hogy az énekesek tanácstalanul ténferegtek a színpadon).

A történet átértelmezése viszont ez esetben teljes egészében elmaradt. Természetesen nincs semmi probléma a történetmesélős, a mélyebb értelmezést mellőző, hagyományosabb operarendezésekkel, de ez esetben A Rajna kincsétől kezdve Az istenek alkonyáig bezáróan kellett volna ezt a megoldást alkalmazni, mert a végeredmény így nem tükröz egységes rendezői koncepciót. Márpedig – tetralógiáról lévén szó – fontos lenne, hogy a négy rész közös logikai ívre történő felfűzésével a rendező estéről estére meg tudja teremteni az előadások azonos gondolatiságát. M. Tóth Géza két évvel ezelőtti nyilatkozatai arra engedtek következtetni, hogy eszerint álmodja majd újra a Ring-ciklust, de nem így történt. Ettől még élvezhető előadások születtek, de sok újat nem tudhatunk meg belőlük sem Wagnerről, sem a mai világról.

siegfried 3


A zenei megvalósítás ezúttal is színvonalasra sikeredett. A címszerepet alakító Kovácsházi István tenorja talán világosabb színű, hangja lágyabb, mint amit megszokhattunk a szerep alakítóitól, de az énekes egyenletes színvonalon, mindvégig magabiztosan uralta a nehéz szólamot. Szerepformálásából hiányzott az igazi, fékezhetetlen szenvedély, mozgása viszont ezúttal nem volt olyan merev, sokkal inkább hús-vér figurának ábrázolta a főhőst, mint a korábbi évadban Siegmundot.
Vokálisan hasonlóképpen színvonalasan alakítást hallhattunk a Mimét alakító Jürgen Sachertől, aki német anyanyelvűként kifejező hangsúlyokkal, jó artikulációval énekelte végig az estét, színészi játékát tekintve azonban nem mindig éreztem hitelesnek az előadását.
A Vándor szerepében a lett basszista, Egils Silins lépett színpadra. Silins erős színpadi jelenség, aki képes volt mélyebb intellektussal megtölteni a főisten figuráját, miközben látszólag könnyedén oldotta meg, és kifejezően adta elő a nehéz, deklamáló szólam kényesebb részeit is.
Marcus Jupithert ismét Alberichként láthattuk újra: ezúttal is biztos pontja volt az előadásnak, de mélyebb benyomást nem tett rám a produkciója.

siegfried 4


Nagyszerű választás volt viszont Fafner szerepére Rácz István, aki zengő mélységeivel hatásosan tudta ábrázolni a veszélyes fenevaddá változott óriást. Rövidebb jelenete az egész előadás zeneileg egyik leghatásosabb része volt.
A Brünnhildét életre keltő Sümegi Eszter ezúttal is szerepével mélyen azonosulva énekelte el az opera utolsó jelenetét. Nemcsak bámulatosan szép szoprán hangjával, a kényes fekvésű szólam tökéletes abszolválásával hívta fel magára a figyelmet, de játékával is: megrendítő volt, ahogy elsiratta korábbi életét – a walkürök amazon létét –, mielőtt odaadta magát Siegfriednek. Az opera zárójelenete katartikusra sikerült.
Szemere Zita szemmel láthatólag jól érezte magát az eredi madár hangjához nagyon passzoló szerepében, amit megejtő bájjal és kedvességgel interpretált.
Erdát ismét Gál Erika énekelte el, ezúttal is igen meggyőzően, magas színvonalon.

Halász Péter évről évre jobban elmerül a Tetralógia partitúrájában, biztos kézzel és határozott elképzelésekkel vezetve a zenekart a wagneri zenedráma mélységeiben. Jól eltalált tempói mellett ki szeretném emelni hatásos fokozásait, a szépen felépített drámai csúcspontokat is.

Ha minden a tervek szerint zajlik, és időben elkészül az Operaház tervezett felújítása, akkor jövő nyáron Az istenek alkonyával teljes lesz az Ybl-palota Ring-ciklusa. Az első három rész megtekintése után színvonalas színpadi és zenei produkcióra igen, igazán újító szándékú előadásra azonban kevésbé számíthatunk.

Péter Zoltán

Fotók: MÁO - Nagy Attila, Rákossy Péter 

 

siegfried 5
 

 

2017. március 26., Magyar Állami Operaház

 

Richard Wagner:
Siegfried



opera három felvonásban, német nyelven, angol és magyar felirattal

Szövegíró: Richard Wagner

Rendező, vizuális koncepció: M. Tóth Géza

Díszlettervező: Zöldy Z Gergely

Jelmeztervező: Bárdosi Ibolya

Vetített látvány: KEDD Kreatív Műhely

Koreográfus: Venekei Marianna

Dramaturg: Orbán Eszter

Magyar nyelvű feliratok: Nádori Lídia

Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane

Vezényel: Halász Péter


Szereplők:


Siegfried – Kovácsházi István

Mime – Jürgen Sacher

Vándor – Egils Silins

Alberich – Marcus Jupither

Fafner – Rácz István

Erda – Gál Erika

Brünnhilde – Sümegi Eszter

Erdei madár – Szemere Zita