head main kritikak

A forradalom mártírjai

A forradalom mártírjai

Poulenc "A kármeliták" című operája az Operaházban. Kritika.

Az elmúlt néhány évben a Magyar Állami Operaház egymás után tűzte műsorra a francia operairodalom remekműveit. Ebbe a sorozatba a barokk és a romantikus darabok után jól beleillik Francis Jean Marcel Poulenc A karmeliták párbeszédei (újabb fordításban: A kármeliták) című darabjának magyarországi bemutatója.

Az opera cselekménye valós eseményeken alapul: a nagy francia forradalom alatt tizennégy compiegne-i karmelita apácát küldtek guillotine alá, amiért nem tartották be a vallásgyakorlás tilalmáról szóló rendeletet. A kortársak visszaemlékezései szerint a nővérek kivégzésük előtt megújították fogadalmukat, és zsoltárokat énekelve, sorsukat méltósággal viselve léptek a vérpadra. Poulenc műve azonban nem egy hagyományos értelemben vett történelmi opera: a komponistát inkább a lélek belső rezdülései izgatták, mintsem a jakobinus diktatúra kegyetlenkedései. A darab egy szimbolikus történelmi esemény kapcsán boncolgatja a félelem, a hit, az üdvözülés, a mártíromság kérdéskörét. Mivel az opera szövegkönyvét Gertrud von le Fort német írónő Az utolsó a vérpadon című regénye mellett Bruckberger atya és Philippe Agostini forgatókönyve ihlette, az egymás után következő jeleneteket nagyobb időbeli távolságok választják el egymástól. Az operát zsánerjelenetek láncolata alkotja, amelyek bepillantást nyújtanak számunkra az apácák mindennapi életébe, megmutatják, hogyan élik át a nagy történelmi pillanatokat az egyszerű polgárok.

karmelitak 1
Boncsér Gergely és Fokanov Anatolij


A nem dokumentarista jellegű történetvezetés és a nagyszerű pszichológiai atmoszférát teremtő muzsika tálcán kínálja a rendező számára, hogy a történelmi miliő realisztikus megjelenítése helyett a darab eszmei mondanivalójának szimbolikus kifejezésére, a filozofikus tartalmak megjelenítésére helyezze a hangsúlyt. Anger Ferenc rendezése nem is tett másként: a színpadképeket az üres terek uralták, a díszletet pedig forgatható téglatest alakú „dobozok” alkották, amelyek könyvespolcokat, kifordítva pedig az apácák celláit, illetve az oltárt jelenítették meg. Ezeket forgatva, tologatva viszonylag egyszerűen át lehetett rendezni a színpadképet, ami elég egyértelműen utalt az apácák életének behatároltságát.

A nővérek a piros és a rózsaszín különböző árnyalataiba öltözve jelentek meg, míg a világi személyek jelmezét a szürke szín uralta. Mindez meglehetősen didaktikusan adta tudtunkra, hogy a forradalmi tömeg arctalan, világias és önző világával szemben az apácák igazi egyéniségek, és hogy a szemlélődő imádságban övék az igazi szenvedély. A piros és a bíbor szín éppúgy lehet az erőszakos halál, mint a temperamentumos élet jele; ez esetben arra utalhat, hogy az apácák élete mártíromságuk vállalásával teljesedik ki igazán. A külső világból rájuk törő erőszak válaszút elé állítja őket és lehetővé teszi számukra, hogy hitükért vállalva a halált, mártírként éljék meg Krisztus szenvedéseit.

karmelitak 2
Szemere Zita és Létay Kiss Gabriella


A nyitó jelenetben a könyvszekrények egy nemesi könyvtárat jelenítettek meg, míg a kolostorban játszódó jelenetek alkalmával egy kolostori könyvtár kellékei voltak. Az apácák a börtönjelenetben is könyvszekrények előtt énekelnek. A könyvek a régi rend, a hit, a hagyományok őrzőiként értelmezhetők, a lelki épüléshez, amely szükséges az elmélyült vallásossághoz, a dialógushoz Istennel és önmagunkkal. Ez a dialógus pedig a cselekmény gerincét alkotja: önmagunk és világban betöltött szerepünk keresése és megtalálása a hit, a tudás segítségével.

Az utolsó jelenetben a tizennégy apáca a színpadon, a közönséggel szembefordulva helyezkedik el, míg a kivégzésüket végig kísérő tömeget Anger Ferenc a nézőtérre rendezte (ily módon azt az érzetet keltve, mintha mi is az arctalan tömeg részesei lennénk). Feltehetően az elgondolkodtatás volt ezzel a rendező szándéka: vajon forradalom, háború idején képesek lennénk-e vállalni meggyőződésünket vagy elfogadnánk a többség véleményét.

A színpadra állítás legnagyobb érdeme az egymás után következő jelenetek gördülékenysége, valamint a világítástechnika hatásos kezelése. Különösebben újszerű gondolatokat ugyanakkor a rendezésnek nem sikerült megfogalmaznia a darabbal kapcsolatban. Megtekintve az opera több külföldi előadásának DVD felvételét, úgy látom, hogy az üres színpaddal operálás, vagy az arctalan tömeggel szemben az apácákat egyéniségként beállító megoldások már eddig is igen elterjedtek voltak. Ebből persze nem következik, hogy Anger Ferenc rendezése összességében ne lenne jól sikerült rendezés.

karmelitak 4
Boncsér Gergely és Létay Kiss Gabriella


A női főszereplő szólama komoly kihívás: a Blanche de la Force-t alakító Létay Kiss Gabriella ezúttal sem okozott csalódást: színvonalas vokális teljesítménye hiteles színészi játékkal párosult, érzékenyen ábrázolta a nő szorongásokkal és félelmekkel teli lelkivilágát. Élettel teli alakítás nyújtott Balga Gabriella is Marie anya szerepében. A fiatal énekesnő könnyed színpadi mozgása, szép hangszíne, jó figurateremtő képessége, valamint kiegyenlített szopránja révén az előadás egyik legjobb alakítását nyújtotta. Szerep és énekes sikeres egymásra találása Szemere Zita Costance nővére: a szintén pályája elején álló énekesnő friss, bájos alakítást nyújtott. Jó produkciót hallhattunk a Madame Lidoine perjelnő szerepében színpadra lépő Váradi Zita részéről is, bár hangja olykor kicsit éleses szólt. Heiter Melinda Mathile nővér szerepét formálta meg, sikerülten. Az est legmegrendítőbb alakítását azonban a Madame de Croissy-t megformáló Budai Líviának köszönhettük, akinek erőteljes színpadi jelenléte, atmoszférateremtő ereje, a figura lelkivilágával hitelesen azonosuló szerepformálása szépen kidolgozott énekléssel párosult. Drámai kitörései ugyanúgy emlékezetesek maradnak, mint finom pianói.

karmelitak 3
Balga Gabriella, Budai Lívia és Létay Kiss Gabriella


Boncsér Gergely Blanche testvéreként lépett színpadra, mindvégig üzembiztosan énekelve. Magas hangjai ezúttal is magabiztosan szólaltak meg, hajlékony tenorja minden regiszterben kiegyenlítetten szólt. Az énekes sokat fejlődött az elmúlt néhány évben, és de la Force lovag megformálásával is bebizonyította, hogy saját hangfajában ma egyike a legígéretesebb magyar tehetségeknek. Szerekován János jó karakteralakítást nyújtott a Káplár szerepében. De la Force márkit Fokanov Anatolij énekelte erőteljes, kifejező baritonhangon, maximálisan kiaknázva a kisebb szerep nyújtott lehetőségeket. Színészi játéka kevésbé volt meggyőző, de vokális produkciója mindenért kárpótolt.

A Magyar Állami Operaház énekkara ezúttal is kiemelkedően teljesítette feladatát, ahogy a zenekar teljesítményére se lehetett különösebb panaszunk. Christian Badea határozott vezénylése jól összefogta a zenészek játékát, szépen kiemelte a drámai csúcspontokat. Az egyetlen kifogásomat a maestróval szemben az olykor az énekeseket elnyomó, túlságosan hangosra sikerült forték jelentették.

karmelitak 5
Balga Gabriella és Létay Kiss Gabriella


A kármelitákkal egy újabb ritkaságot emelt be repertoárjába a Magyar Állami Operaház: a bemutató szép sikert aratott, ám ez nem feledteti azt a tényt, hogy az előadásokra a jegyek nem elhanyagolható többsége nem kelt el (és olyanok is voltak, akik a szünetben távoztak). A magyar közönség sajnos továbbra sem mutat komoly érdeklődést az operaritkaságok iránt, pedig nagy kár lenne, ha a produkció az idei öt előadásból álló sorozat után eltűnne a süllyesztőben.


Péter Zoltán

(fotók: Magyar Állami Operaház / Pályi Zsófia, Rákossy Péter)

 

karmelitak 6
Zárójelenet

 

***

 

2016. december 4., Magyar Állami Operaház


Francis Poulenc:


A KÁRMELITÁK

Opera két részben, három felvonásban, francia nyelven, magyar és angol felirattal

A librettót Georges Bernanos darabja alapján írta Francis Poulenc


Rendező: Anger Ferenc

Díszlettervező: Szendrényi Éva

Jelmeztervező: Zöldy Z Gergely

Karigazgató Strausz Kálmán

Vezényel: Christian Badea


Szereplők:


Blanche de la Force - Létay Kiss Gabriella

de la Force márki - Fokanov Anatolij

de la Force lovag - Boncsér Gergely

Madame de Croissy, a perjelnő - Budai Lívia

Madame Lidoine, az új perjelnő - Váradi Zita

Megtestesülésről nevezett Marie anya - Balga Gabriella

Szent Dénesről nevezett Constance nővér - Szemere Zita

Jeanne anya - Dobi-Kiss Veronika

Mathilde nővér - Heiter Melinda

Káplán - Szerekován János

Első rendbiztos - Kiss Tivadar

Második rendbiztos - Geiger Lajos

Egy tiszt - Zsigmond Géza

Börtönőr - Bakó Antal

Thierry, a lakáj - Irlanda Gergely

Javelinot doktor - Illés Péter