head main kritikak

Oidipusz operaszínpadon

Oidipusz operaszínpadon

Enescu "Oidipusz" című operája a Bartók + Operafesztiválon. Kritika.

A Bartók Plusz Operafesztivál június 14-i programjában igazi ritkaságot, George Enescu Oidipusz című operáját hallgathatta meg a közönség.

Hallgathatta, de megrendezve nem láthatta. Enescu monumentális operájának zenekara ugyanis nem fért volna el a Miskolci Nemzeti Színház zenekari árkában, de a Bukaresti Opera – amelynek zenekara, kórusa és szólistái most felléptek – hatalmas díszletei sem fértek volna el a színpadon. A művet így koncertszerű előadásban hallgathattuk, kárpótlásként pedig az előadás alatt kivetített fotókat mutattak a bukaresti előadásból (Valentina Carrasco rendezéséből). A képek pontosan követték a cselekményt, így egy sajátos értelemben vett „félszcenírozott előadásra” került sor.

 

oedipe 1



Kár, hogy csak koncert volt, de az előadás így is ritka alkalmat jelentett az operakedvelő közönség számára, Enescu remekművét ugyanis most hallhattuk Magyarországon először. Hozzáteszem, nem csak mi késtünk sokat: az Oidipusz Egyesült Államok-beli premierjére például 2005-ben került sor, a brit bemutató pedig mindössze néhány héttel ezelőtt zajlott le a londoni Royal Opera House-ban.


*


A múlt század egyik legjelentősebb zeneszerzője, a román George Enescu közel 25 évig dolgozott ezen az alkotásán, mely nemcsak egyetlen operája volt, hanem a szívéhez legközelebb álló műve is. Az Oidipusz premierje 1936. március 13-án volt Párizsban. Ezt követően bemutatták Berlinben, majd Bécsben is, de a mű nem vált a nagy operaházak repertoárjának részévé. Ez alól kivételt jelentett persze a Bukaresti Opera, ugyanakkor román nyelven ott is csak a szerző 1955-ben bekövetkezett halála után hangzott el a darab először.

*

A négyfelvonásos, grandiózus mű cselekménye a görög mitológiából ismert Oidipusz király történetét dolgozza fel, aki akarata ellenére és tudta nélkül válik apja gyilkosává, illetve anyja férjévé, majd miután saját kezével vakítja meg magát, számkivetettként vándorol haláláig lányával, Antigonéval. A tragikus görög hős történetének megkomponálása Enescu részéről rendkívül ambiciózus, monumentális zenei vállalkozás volt, hiszen az operaváltozatban a zeneszerző és a szövegíró Szophoklész mindkét Oidipuszról szóló drámáját – az Oidipusz királyt és az Oidipusz Kolonoszban címűt is – beépítette a cselekménybe, nyomon követve ily módon a címszereplő egész életét.

 

oedipe 2
Horia Sandu (Teiresziasz), Lucian Corchiş (Laiosz) és Sidonia (Nica Jokaszté)



Az opera harmadik és negyedik felvonása épül szorosan Szophoklész műveire, a darab első felében a történet előzményeit láthatjuk. Az első felvonásban ismerjük meg Oidipusz születésekor Theirisziasz sötét próféciáját a főhős későbbi sorsáról, majd Laiosz király döntését: a gyermeket ki kell tenni egy szakadékba. A második felvonásban már Oidipusz a főszereplő, aki ebben a részben öli meg Laioszt, és győzi le a Szfinxet. A felvonás az őt üdvözlő thébaiak hatalmas ünnepével zárul. A harmadik felvonásban ismeri meg Oidipusz a múltját, és ekkor kerül sor a szörnyű tragédiára: a király megvakítja önmagát, anyja – és egyben felesége –, Jokaszté pedig öngyilkos lesz. A negyedik felvonásban már a lányával, Antigonéval száműzetésben vándorló öreg Oidipuszt látjuk, a mű a címszereplő halálával zárul.

Szophoklész drámáihoz képest az opera szereplőit Enescu sokkal inkább esendő emberekként, és nem a mítoszokból ismert archetípusokként ábrázolja. Magának Oidipusznak a figurája is több rokonszenvet kelt bennünk és több részvétet vált ki belőlünk, mint Szophoklész drámájában.

Az eredetileg francia nyelvű librettót Edmond Fleg írta. Neki köszönhetően az opera érzelemgazdag, kifinomult muzsikája rendkívül igényes irodalmi nyelvezettel párosul. A művet a mostani előadáson is francia nyelven adták elő.

*


Az Oidipusz poszt-romantikus zenéje meglehetősen eklektikus. A művet hallgatva könnyen felfedezhető Wagner, Debussy és Richard Strauss hatása, de valószínű, hogy operája megírása során Mahler, a korai Bartók és talán Korngold zenéje is hatott Enescura. A mű egyes részei oratorikus jellegűek, más jelenetekben pedig mintha filmzenét hallgatnánk.

 

oedipe 4
Antoaneta Bucur (Meropé) és Ştefan Ignat (Oidipusz)



Gyengébb komponista esetében ez a sokféleség káoszt eredményezne, Enescu azonban mesterien ötvözi a különböző stílusokat, már az első találkozáskor is befogadhatóvá téve a néző számára a mű rendkívül komplex zenéjét. Ehhez persze nagymértékben hozzájárulnak az opera gyönyörű, nagyívű melódiái, valamint hatalmas és hatásos kórusjelentei is. Eklektikussága ellenére a zenét egyedi hangvétel jellemzi, operájában Enescu sajátos zenei nyelvezetet teremt. A muzsika hangulatfestő ereje lenyűgöző, a cselekmény mitikus-misztikus atmoszféráját a szerző rendkívül kifinomult harmónia-világgal, rapszodikus, változatos ritmikával és gazdag hangszereléssel varázsolja elénk. A hullámzó, folyton változó, a zenei elemeket ugyanabban a formában szinte sohasem ismétlő muzsikát Enescu gyakran keleties hangzású harmóniákkal és népzenei elemekkel is gazdagítja (Bartókhoz vagy a cseh Janáčekhez hasonlóan számára is fontos inspirációt jelentett hazájának folklórja).


*


A mű azonban ritkán kerül színpadra, ennek oka pedig elsősorban az, hogy nehezen adható elő. A partitúra rendkívüli feladatot ró a hatalmas méretű – többek között zongorát, harmoniumot, szaxofont, éneklő fűrészt és két hárfát is felvonultató – zenekarra, a kórusra, valamint a címszereplőre, aki a két és fél órás operában a második felvonástól kezdve szinte végig színpadon van.

Az Oidipuszt ezúttal a román zeneszerző művét bizonyára legjobban ismerő Bukaresti Opera társulata adta elő, amely fölényesen birkózott meg a feladattal. Szomorú, hogy az előadáson nagyon kevés néző volt, és elismerés jár a román társulat előadóinak, akik ennek ellenére olyan színvonalon és odaadással énekeltek és játszottak, mintha több ezer ember előtt lépnének fel.

 

oedipe 6
Sorana Negrea (a Szfinx) és Marius Boloş (a Főpap)



Az Oidipuszban elsősorban a mély férfihangok: a basszus és a bariton dominálnak. Az erőteljesen eltérő karakterek persze más és más hangszínt követelnek meg, biztosítva, hogy a hasonló hangfekvésű szólamok dominanciája se tegye a mű hangzásvilágát egysíkúvá. A Bukaresti Opera társulatának ehhez megfelelő számú kitűnő énekes áll rendelkezésére, a férfi szólisták részéről (is) jól megkülönböztethető, karakteres hangokat hallottunk.

A címszerepet éneklő Ştefan Ignat rendkívüli állóképességről tett tanúbizonyságot, a mű végére sem fáradt el (legalábbis a közönség számára ez nem volt észrevehető). Oidipusz életének több évtizedén átívelő karakterét szépen építette fel, a szólam igen nagy hangterjedelme sem jelentett számára problémát. Oidipusz hősies, diadalmas pillanatait ugyanolyan hitelesen formálta meg, mint belső vívódásait, majd a szörnyű kétségbeesést, amely a harmadik felvonástól tragédiák sorához vezet. A magányos, számkivetett egykori király immár békét és megnyugvást hirdető hatalmas búcsúáriája pedig megrendítő volt.

 

oedipe 3
Ştefan Ignat (Oidipusz) és a karmester, Tiberiu Soare


A főszereplő mellett mindenekelőtt a Kreónt éneklő Dan Indricău erőteljes baritonját és a Teiresziaszt, a vak jóst megformáló Horia Sandu karakteres basszbaritonját szeretném kiemelni, de színvonalas előadást hallhattunk a Thészeuszt éneklő bariton, Vicenţiu Ţăranu, valamint a kisebb szerepekben színpadra lépő basszisták, Marius Boloş (a Főpap), és Florin Simionca (Phorbas) részéről is.

A mély hangokat jól ellensúlyozta a kisebb szerepekben fellépő két tenorista, Lucian Corchiş (Laiosz) és Liviu Indricău (a Pásztor).

A női szólisták közül elsősorban a Jokasztét éneklő Sidonia Nica nevét kell megemlíteni, zengő mezzoszopránján egyaránt hitelesen formálta meg az első felvonásban még büszke, előkelő, a harmadikban pedig már kétségbeesett, végül öngyilkosságba hajszolt nő szólamát. Hatásosan, szuggesztíven interpretálta a hidegvérű Szfinx szerepét Sorana Negrea mezzoszoprán is. (Szólamának különös hangzásvilágát még inkább misztikussá tette, hogy éneke visszhangosítva szólt). A Szfinx és Oidipusz küzdelme a mű egyik drámai csúcspontja volt. Jól helytállt kisebb szerepében a Meropé alt szólamát éneklő Antoaneta Bucur. A mély hangok mellett az Antigoné szerepét megformáló Simona Neagu szép színezetű, kiegyenlített szopránját is ki kell emelni: a lány karaktere fényt és reményt hozott a történet sötét, komor figurái közé.

 

oedipe 7



A partitúra egyenesen virtuóz zenekari játékot követel meg. A Bukaresti Opera Zenekara kiváló teljesítményt nyújtott, mind a hangszeres szólókban (számos ilyen van a műben), mind pedig együttesen. Tiberiu Soare vezényletével ugyanolyan nívósan muzsikált a lágyabb, líraibb részeknél, mint a fortéban megszólaló hatalmas zenekari tuttikban. Az opera lenyűgöző fináléjában szomorúan, ugyanakkor melegen és gyöngéden kísérték a halálra készülő Oidipusz szólamát.

A mű a kórust is hatalmas feladat elé állítja. A Bukaresti Opera nagy létszámú Kórusa végig pontosan énekelt, Thébai elátkozott népének dörgő hangjaként „versenyre kelve” az óriási zenekar hangerejével is.


*


Az Oidipusz nem csak a legjelentősebb román opera, de egyben a 20 század egyik legfontosabb operája is. Monumentális, magasztos, őszinte ez a zene, mestermű, ami megérdemelné, hogy az operaházak repertoárjának részévé váljon.

Csák Balázs

 (fotó: Gálos Mihály Samu)

 

***

 

 2016. június 14., Miskolci Nemzeti Színház

Bartók Plusz Operafesztivál


George Enescu:

Oidipusz

Opera négy felvonásban

Librettó: Edmond Fleg


Magyar szöveg: Jánszky Lengyel Jenő

Karmester: Tiberiu Soare

Rendező: Valentina Carrasco


Szereplők:


Oidipusz - Ştefan Ignat

Teiresziasz - Horia Sandu

Kreon - Dan Indricău

Pásztor - Liviu Indricău

Főpap - Marius Boloş

Phorbas - Florin Simionca

Strázsa - Mihnea Lamatic

Thészeusz - Vicenţiu Ţăranu

Laiosz - Lucian Corchiş

Jokaszté - Sidonia Nica

A szfinx - Sorana Negrea

Antigoné - Simona Neagu

Meropé - Antoaneta Bucur

Thébai asszony - Zoica Şohterus


A Bukaresti Nemzeti Opera vendégjátéka