ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Tosca a frontvonalban

Tosca a frontvonalban

Puccini Toscája a Miskolci Operafesztiválon. Beszámoló.

Június 15-én este került sor az idei Miskolci Operafesztivál talán leginkább várt produkciójára, Puccini Toscájának szabadtéri előadására. Az eseményt az Avasi kilátóban rendezték meg. A nézőteret a parkolóban alakították ki, a produkció pedig a kilátó tövében zajlott, de maga a többszintes kilátótorony is díszletül szolgált.

 

Az előadás ingyenes volt. Nyilván ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy az este a rendezők által sem várt mértékű érdeklődés mellett zajlott. A tömeget látva a szervezők a széksorok elé hosszú szőnyegeket gurítottak, de így is sokan álltak, és volt, aki a közelben, a fűben ülve csak hallgatni tudta az előadást. (A produkció "alcíme" is ez volt: "Legyen az opera mindenkié!"). Az ilyen vállalkozás persze kockázatos, az eső a teljes előadást elmoshatta volna, de szerencsénk volt, az egész heti esőzést követően péntek estére szép idő lett.

 

toscakilato5_bk_torony

Az előadás helyszíne (fotó: Bócsi Krisztián)

 

A helyszínre érkező nézőket a "színpadon" szokatlan díszletek fogadták. Törmelékek, autóroncsok, épületromok mindenfelé. Megint egy rendezés, ami - gondolat híján - inkább csak meghökkenteni vagy megbotránkoztatni akar?

 

Az első felvonás még nem adott erre a kérdésre igazi választ, nekem inkább csalódást okozott. Érthetetlen volt, mit keres a romok között egy sekrestyés, miért rohangálnak mindenfelé katonák, és miért ők hozzák be egy szekéren Toscát?

 

A szerelmi duett is elég idétlenre sikeredett. Szerintem legalábbis a roncsban "autókázó" pár és az álmaikat illusztrálni kívánó, napsütéses tájak rajzos plakátjai (ezeket statiszták vitték keresztül a színpadon), egyáltalán: a jelenet humoros módon történő prezentálása nem illik ebbe a drámába.
Hozzáteszem: az említett csalódás a rendezésre vonatkozott, és nem az énekesi teljesítményekre (róluk majd később).

 

toscakilato_bk_szunet

Szünetben (fotó: Bócsi Krisztián)

 

Az első felvonás végére azonban lassan minden értelmet nyert. Világossá vált, hogy az előadás Scarpia, a militáns, kegyetlen rendőrfőnök (ezúttal inkább hadúr?) személye köré épül. Valahol a fronton vagyunk, legalábbis valamilyen háborús övezetben, a környékbelieket pedig a kegyetlenkedő katonák tartják rettegésben, élükön a mini-diktátor Scarpiával. (Lehet persze, hogy az én reakcióm volt lassú, hiszen mindezt már a díszletből is ki lehetett volna következtetni. Utólag én is így látom, de az első felvonás végéig ez mégsem volt nyilvánvaló.)

 

Scarpia belépője félelmetes volt, ez azonban kizárólag Puccini érdeme, mert mindig félelmetes ez a belépő, még a leggyengébb Tosca-előadásokon is. Igaz ez az első felvonás zárójelenetére is, itt azonban már Vidnyánszky Attila rendező is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a finálé az egész előadás egyik csúcspontjává váljon. A színpadon több helyen tűz gyúlt, a lángok között, füstben éneklő, bosszúra éhes Scarpia képét nem fogom elfelejteni, ezért a jelenetért már önmagában érdemes lett volna megnézni az előadást.

 

toscakilato7_vj_1fin

Az I. felvonás fináléja - Martin Bárta (fotó: Vajda János)

 

Hasonlóképpen illett a környezet a II. felvonáshoz is, Cavaradossi megkínzása, illetve Tosca gyötrelme a romok között illúziókeltő volt. Ekkor már a kilátó első emeletét is használta a rendező, Tosca végül ott ölte meg Scarpiát.

 

A III. felvonásra pedig kifejezetten alkalmas volt a helyszín, hiszen Cavaradossi kivégzése az Angyalvár tetején zajlik, Tosca pedig onnan veti le magát. A címszereplő az utolsó jelenetben hátraszaladt, majd láthattuk, ahogyan a várból (a kilátóból) Tosca (természetesen egy bábu) a mélybe veti magát.

 

Összességében tehát a rendezés igen hatásos, átgondolt és aprólékosan kidolgozott volt (hogy csak egy példát említsek: a harmadik felvonásban, fent, a kilátó szélén akasztott emberek [bábuk] lógtak, ijesztő látvány volt).
Valami persze az eredetihez képest elveszett ebben az előadásban, és ez a hiányérzetem éppen a rendezői koncepció következménye. A tény, hogy az egész előadás katonák és romok között zajlott, kissé egysíkúvá tette a produkciót, de a szereplők - elsősorban Scarpia - személyét is. Az eredetiben a helyszínek (a templom, a palota) kontrasztosan illeszkednek a börtön helyszínéhez és magának Scarpiának a személyiségéhez is. A fényűző palotában az asztalánál ülő, elegáns rendőrfőnök gyilkos cinizmusa hátborzongatóbb, mint ha mindezt egy háborúban kegyetlenkedő, elvadult katonánál látjuk (nem mintha utóbbi kevésbé lenne borzalmas). Túl sok, túl tömény és túl direkt volt itt már a militáns környezet, a katona, a háború. Nem szeretném, ha mindig így kellene látnom a Toscát, de ezen a különleges helyszínen, ezen az egyetlen alkalommal megrendezett előadáson működött a dolog. Vidnyánszky Attila tele volt ötletekkel, a koncepcióját következetesen végigvitte és egy látványos, emlékezetes Tosca-előadás született.

 

toscakilato1_vj_ralkiss

Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla (fotó: Vajda János)

 

Mindehhez persze szükség volt a kitűnő előadó gárdára is.

 

Rálik Szilvia szerintem egyik legkiválóbb alakítását nyújtotta; mondom ezt úgy, hogy őt rossznak még sohasem hallottam, operaházbeli alakításai - a Toscától az Elektrán át a Turandotig - szinte egytől-egyik emlékezetesek maradnak számomra. Ezúttal azonban olyan tűzzel, szenvedéllyel és átéléssel énekelt, ami talán még tőle is szokatlan volt. Hangja - mint mindig - átütő erővel szólt, magas C-i biztosak és elementáris erejűek voltak, Tosca imája viszont árnyalt és megrendítő. (Az pedig örökké rejtély marad számomra, hogyan tudta az előadást a romok és drótok között, a benzinnel leöntött betonon és a csatornákat fedő vasrácsokon egyensúlyozva magassarkú cipőben baleset nélkül végigcsinálni...)

 

A Cavaradossit alakító Kiss B. Atilla teljesítménye sem volt rossz, bár nem először éreztem nála azt, hogy az olasz bel canto szerepek nem igazán neki valók. A színészi játékkal nincs baj, ugyanakkor hiányoznak nála a jól kidolgozott legatók, a hangja gyakran egyenetlenül szól és olykor egyenesen "elfogy" a kitartott hangok végére. Számomra a II. felvonás drámai jeleneteiben sokkal inkább meggyőző volt, az első felvonás szerelmi duettjében kevésbé. Az E lucevan le stelle ugyanakkor jól sikerült, magasságai pedig végig biztosak voltak (a "Vittoria! Vittoria!" is igen hatásos volt).

 

toscakilato_bk_vidny

Vidnyánszky Attila rendező (fotó: Bócsi Krisztián)

 

A Scarpiát alakító cseh vendégművész, Martin Bárta (a prágai operaház baritonistája) kiváló alakítást nyújtott, karakteres, erőteljes, szuggesztív játékával méltó partnere volt Rálik Szilviának. Nem kérdés, hogy egy igen kiváló bariton hang birtokosa, a hang volumenéről azonban - a hangosítás miatt - nehéz volt pontos képet kapni.

 

A kisebb szerepekben is kiváló előadókat láthattunk és hallhattunk az Angelottit alakító Szvétek László, illetve a Sekrestyés szerepében fellépő Hábetler András személyében.

 

Nagy dicséret a fiú szopránnak is pontos énekléséért (a nevét sajnos nem találom a színlapon).

 

toscakilato_bk_kess

Kesselyák Gergely karmester (fotó: Bócsi Krisztián)

 

A Kesselyák Gergely által dirigált zenekar, a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara majdnem úgy szólt, mintha egy kőszínházban hallanám őket, ami - figyelembe véve a különleges körülményeket - kiváló teljesítményt jelent. Hasonlóan jókat tudok mondani a kibővített kórusról is.

 

Különleges este volt, bátor vállalkozás és - bár egy egész fesztivált aligha lehetne kizárólag külső helyszíni, ingyenes előadásokra építeni - egy-egy produkció erejéig, megfelelő rendezéssel és előadókkal a jövőben is érdemes lesz ehhez hasonlókkal próbálkozni.

 

Csák Balázs

 

*

 

További képek az előadásról

 

toscakilato2_bk_szvetek

Szvétek László (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato3_bk_auto

Kiss B. Atilla és Rálik Szilvia (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato4_bk_habet

Hábetler András (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato10_bk_2fel4

Jelenet (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato11_vj_ralik2

Rálik Szilvia (fotó: Vajda János)

 

 

toscakilato12_vj_2felv

Martin Bárta, Kiss B. Atilla és Rálik Szilvia (fotó: Vajda János)

 

toscakilato13_bk_tosscarp

Rálik Szilvia és Martin Bárta (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato14_vj_2fel2

Rálik Szilvia és Martin Bárta (fotó: Vajda János)

 

 

toscakilato15_bk_ima

Tosca imája - Rálik Szilvia (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato16_vj_ralik3

Scarpia halála - Rálik Szilvia és Martin Bárta (fotó: Vajda János)

 

 

toscakilato17_bk_katonak

Harangzúgás a kilátó tetején a III. felvonásban (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato18_vj_kissb

E lucevan le stelle - Kiss B. Atilla (fotó: Vajda János)

 

 

toscakilato19_vj_fin

Cavaradossi halála - Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla (fotó: Vajda János)

 

 

toscakilato20_bk_toscahalal

Tosca halála - Rálik Szilvia (fotó: Bócsi Krisztián)

 

 

toscakilato21_vj_taps

(fotó: Vajda János)

 

toscakilato_bk_nezok

(fotó: Bócsi Krisztián)

 

toscakilato_vj_katona

(fotó: Vajda János)

 

 

2012. június 15. Miskolci Operafesztivál, Miskolc, Avasi kilátó

 

Giacomo Puccini:

Tosca

 

Szövegíró: Giuseppe Giacosa, Luigi Illica

 

Szereplők:

 

Tosca - Rálik Szilvia

Cavaradossi - Kiss B. Atilla

Scarpia - Martin Bárta

Angelotti - Szvétek László

Sekrestyés - Hábetler András

Spoletta - Tóbiusz Titusz

Sciarrone - Kolozsi Balázs

 

Közreműködött:

 

a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara és Kórusa,

a Fráter Gimnázium Vegyeskara (karigazgató: Regős Zsolt),

a Cardinal Mindszenty Kórus,

a Cantus Agriensis (művészeti vezető: Gergely Péter Pál),

az ME Bartók Béla Zeneművészeti Intézmény Kórusa,

a Miskolci Bartók Kórus (karigazgató: Sándor Zoltán),

az Egressy Béni - Erkel Ferenc Zeneiskola egyesített gyerekkórusai (karvezetők: Murvainé Bodnár Ildikó, Mészáros Éva,

Juhász Nyitó Éva),

a Fazekas utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Fazekas Gyermekkara (karvezető: Balásné Molnár

Ildikó).

 

Díszlet, jelmez: Zeke Edit, Balla Ildikó jelmezeinek felhasználásával

Világítás tervező: Kramcsák János

Koreográfia: Kozma Attila

Játékmester: Aczél András, Kováts Andrea

 

Vezényel: Kesselyák Gergely


Rendező: Vidnyánszky Attila