A Traviata Verdi ún. „középső korszak"-ában alkotott, máig legnépszerűbb három operájának egyike (a másik kettő a Rigoletto és a Trubadúr). Egyik legbensőségesebb operája, amelyben a főszerepek közül is kiemelkedik Violetta szerepe, amely az olasz operairodalom legnehezebb szoprán szerepei közé tartozik. Nem elhanyagolható persze a másik két főszereplő – Alfredo (tenor) és az idősebb Germont (bariton) – sem, mégis: az opera előadásának sikere elsősorban a szoprán énekesnőn áll vagy bukik. A „Májusünnep"-en bemutatott Traviata nem okozott csalódást, köszönhetően elsősorban a Violettát alakító Elena Mosuc-nak és persze a legendás bariton, Renato Bruson fellépésének.
Renato Bruson és Elena Mosuc (fotó: Éder Vera)
Elena Mosuc-ot nem véletlenül tartják napjaink egyik legjobb Violettájának. Mosuc óriási hanggal - a szerep által megkövetelt ún. drámai koloratúr szoprán hanggal - rendelkezik, és végig biztosan uralta a szólamát. "Elena Mosuc biztosan uralta a szólamát..." A I. felvonás nagy áriájában valamennyi koloratúra pontosan és magabiztosan szólalt meg, Elena Mosuc a záró magas Esz hangot is tisztán, hosszan kitartva énekelte, tapsvihart váltva ki a teljesítményével. Hangja dinamikailag is széles skálán mozog, egyenletesen szól minden regiszterben. Az énekesnő színészi játéka sem hagyott kívánnivalót maga után. A III. felvonás áriáját őszinte fájdalommal adta elő, miközben néhány, szinte már „éteri" szépségű pianissimo hangot is hallhattunk tőle. Hiteles alakítás, muzikalitás és hangi bravúrok: mindent megkaptunk, amit egy világsztártól elvárhattunk.
Charles Castronovo és Elena Mosuc (fotó: Éder Vera)
Renato Bruson az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb baritonistája. Az előadást megelőzően persze sokakban felmerült a kérdés: lehet-e, szabad-e 73 évesen (!) egyáltalán színpadra állni, különösen ebben a - nem túl hosszú, de igényes - szerepben. A válasz: igen, lehet, de ez csak egy olyan kivételes művész esetében járhat sikerrel, mint amilyen Renato Bruson. A hang természetesen már nem a régi, nem olyan átütő erővel szól, a magas hangok pedig fátyolosak. A baritonista azonban színpadra lépésének első pillanatától fogva magára vonta a figyelmet. "Renato Bruson első pillanattól fogva magára vonta a figyelmet..." A Violettához méltóságteljesen, gőgösen érkező urat, a fiához könyörgő, megtört apát, a szigorú, fiát felelősségre vonó apát és végül a magába roskadt, bűnbánó embert egyformán hitelesen adta elő, minden egyes mondata a szerep tökéletes ismeretéről tanúskodott. A közönség ünneplése egyaránt szólt a legendának és az aznapi teljesítménynek. Kár, hogy nem egy húsz évvel fiatalabb Brusont láthattunk, de nagyon jó, hogy ismét láthattuk őt (Bruson már többször szerepelt a Magyar Állami Operaházban: a Rigolettóban, a Traviatában, a Toscában és az Otellóban).
Alfredo szerepét Charles Castronovo amerikai tenorista énekelte. Életrajza szerint Castranovo inkább Mozart-szerepekben jeleskedik és ez hallatszott is az előadásában, a hang nem tipikusan „olasz tenorhang". Az első felvonás inkább csalódás volt számomra. A másodikban, a tenor áriát követően örvendetes módon elhangzott az élőben ritkán hallható Stretta is, amit Castranovo szépen énekelt. (A végén, a záróhang előtt a tenorista nagy levegőt vett, azt hittem, magas C-vel zárja a Strettát, de nem; egyébként nincs is benne a kottában, de néha így éneklik.)
Elena Mosuc és Charles Castronovo (fotó: Éder Vera)
Alfredo szerepe lírai tenor szerep, a harmadik felvonásban azonban komoly drámai képességekről is tanúbizonyságot kell tennie, éppen ezért szerintem inkább tanácsos a szerepet egy erőteljesebb hanggal bíró tenoristára bízni, de semmiképpen nem egy Mozart-tenorra. Annál inkább meglepett Castronovo, aki a III. felvonásban hangilag is jó teljesítményt nyújtott, és nem hiányzott előadásából a szenvedély sem. (Összességében azért felmerült bennem, hogy nem kellett volna-e a két világsztár mellett inkább egy magyar tenoristának is lehetőséget biztosítani. Egy, a hazai énekeseket is jól ismerő, nálam sokkal szakavatottabb ismerősőm azonban visszakérdezett: mégis, ki lett volna az a [fiatal] magyar tenorista, aki ezt a szerepet [cabalettával együtt] így elénekelte volna? Erre sajnos nem tudtam válaszolni.)
A karmester, Miguel Gomez-Martinez biztos kézzel vezényelt, a zenekar és az énekkar – néhány, élő előadásban megbocsátható pontatlanság mellett – jó produkciót nyújtott.
A két világsztár fellépésével nagy hangokra, énekesi bravúrokra és „gála-szerű" előadásra számítottunk, de ennél többet kaptunk: nem csak profi előadást, de egy, szinte minden részletében komolyan vett és átélt, megható Traviata-előadást.
Csák Balázs
2009. május 4.
Magyar Állami Operaház
Giuseppe Verdi:
TRAVIATA
Opera három felvonásban
Szövegíró: Francesco Maria Piave
Magyar nyelvű feliratok: Romhányi Ágnes
Rendező: Békés András
Díszlettervező: Fehér Miklós
Jelmeztervező: Schäffer Judit
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Karmester: Miguel Gomez-Martinez
Violetta Valery – Elena Mosuc
Flora Bervoix - Gémes Katalin
Annina - Sánta Jolán
Alfred Germont - Charles Castronovo
Georges Germont – Renato Bruson
Gaston, vicomte - Daróczi Tamás
Douphol báró - Gárday Gábor
D'Obigny márki - Ambrus Ákos
Grenvil, orvos - Kenesey Gábor
