ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main kritikak

Operagála

Operagála

Verdi és Donizetti műveiből hallhattunk részleteket a Veszprémi Ünnepi Játékok július 25-i Operagáláján, amelyen Ramón Vargas és Miklósa Erika lépett fel. Beszámoló a koncertről.

A "sztárduett"-el biztosra mehettek a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezői és a két énekes összességében nem is okozott csalódást. Két kiváló előadót hallhattunk, mivel azonban világsztárokról van szó, az elvárások is nagyobbak voltak és így már maradt bennem hiányérzet.

Miklósa Erika szerintem kitűnően énekelt, Ramon Vargas pedig közepesen.

De előbb pár szót a helyszínről. A koncertet a Várban rendezték volna, az esős idő miatt azonban arra a Veszprémi Arénában került sor. Erről persze a szervezők tehetnek a legkevésbé, de az új helyszínnel sokat vesztettünk. Hangulatát tekintve az Aréna eleve nem versenyezhet a várbéli helyszínnel, a sportcsarnok tulajdonképpen nem is alkalmas arra, hogy operát adjanak elő benne, még akkor sem, ha csak áriaestről van szó. (A csalódottságot némiképp ellensúlyozta a vendégeket fogadó szervezők, hostessek, pincérek stb. rendkívüli udvariassága és segítőkészsége.) A veszprémiek természetesen büszkék az új létesítményre és a Veszprémi Ünnepi Játékok egyik rendszeres látogatója azzal vigasztalt, hogy tavaly sokkal rosszabb volt a helyzet. Akkor ugyanis esőnapokon egy tornacsarnokban tudták csak a koncerteket megrendezni.

 

 

 

A legnagyobb csalódást azonban számomra nem elsősorban a Donizetti és Verdi zenéjéhez illőbb környezet hiánya okozta, hanem a hangosítás. Az énekesek ugyanis mikrofonba énekeltek, a hangokat hatalmas méretű hangfalakból hallhattuk. "Az énekesek mikrofonba énekeltek..." Ekkora méretű arénát persze már nem nagyon lehet mikrofon nélkül beénekelni. Innentől kezdve azonban nehéz pontosan megállapítani, hogy mekkora hanggal is rendelkezik valójában a színpadon álló énekes. Egészen másképp szólnak a hangok, mint ahogy egy operaház színpadán szólnának. Mindegy, a "Három tenor" sportcsarnokokban és arénákban adott koncertjei óta ez a "műfaj" is egyre inkább elfogadott (azt nem tudom, hogy a Várban is ki lettek volna-e az énekesek hangosítva).

A műsor kizárólag Verdi és Donizetti áriákból és duettekből, valamint zenekari részletekből állt. A Szerelmi bájital nyitányával kezdődött az este és itt rögtön meg kell említenem, hogy a Kovács János dirigálta Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara az este folyamán végig kitűnő produkciót nyújtott. Pontosan, kifinomultan játszottak, a Nabucco nyitánya pedig egyenesen fergeteges volt. Szimpatikus volt számomra a közönség reakciója is, amely közel olyan ovációval fogadta a zenekar előadását, mint a két operaénekesét.

 

 

 

A műsor szerint az est tulajdonképpen Ramon Vargas előadóestje volt, amelyen közreműködött Miklósa Erika. Ahogy fent már utaltam rá, ez inkább fordítva volt, úgy tűnt, hogy Ramon Vargas működik közre Miklósa Erika koncertjén.

Vargas kezdett Nemorino belépőjével (Szerelmi bájital). Az első benyomásom az volt, hogy baj lehet a mikrofonnal, a tenorista ugyanis fátyolos, kissé "sercegő" hangon kezdett énekelni és az erősítés ellenére (vagy épp azért?) úgy szólt, mintha egy lezárt ládából énekelne. A később színpadra lépő Miklósa Erika hangja azonban egyáltalán nem sercegett, sokkal inkább csengett és zengett, úgyhogy mégsem a mikrofonnal volt baj. Vargas egyébként szerény, megnyerő személyiség, aki az ária után kedvesen játszva adta elő partnernőjével a Szerelmi bájital II. felvonásából Adina és Nemorino duettjét, amely után Miklósa Erika következett Adina áriájának ("Prendi per me sei libero") bájos előadásával. A Szerelmi bájitalból végül Nemorino híres áriája következett ("Una furtiva lagrima"). Itt lehetett először érezni, hogy a világ egyik vezető tenoristája áll a színpadon. A magas hangok hosszan kitartva, fényesen szólaltak meg és nem hiányzott az előadásból a szenvedély sem. Az est folyamán több, ehhez hasonló "nagy" pillanata volt Vargasnak. Ha végig így énekelt volna - és lehet, hogy máskor képes rá - sokkal inkább érteném, miért nagy énekes ő.

 

 

A Szerelmi bájital után előbb a Don Pasquale nyitánya következett, majd részletek a Lammermoori Luciából: a "Fra poco a me ricovero" című tenorária, Lucia I. felvonásbeli áriája ("Regnava nel silenzio") és a nagy duett, szintén az I. felvonásból. Valamennyi műsorszám magas színvonalon szólalt meg, Miklósa Erika pedig - akivel kapcsolatban a magyar közönségnek nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy elbűvölő jelenség is - itt már tényleg csillogtathatta bravúros koloratúráit is, de Vargas is egyre inkább "beénekelte" magát.

A szünetben kitűnő borokat lehetett kóstolni és úgy tűnt, talán több külföldi szót hall az ember, mint magyart.

A második részben Verdi volt műsoron, először a Traviata következett. A Nyitány, majd Violetta nagyáriája az I. felvonásból. Miklósa Erika - aki a szünet után másik ruhában jelent meg, amely eseményt a közönség valamiért külön megtapsolta - ismét bravúrosan énekelt. "A csúcspontot Gilda áriája jelentette..." A magam részéről talán csak egyes magas hangoknál (például Violetta áriájának befejezésénél) hiányoltam az erőt a hangjából. Lehet azonban, hogy - a Lammermoori Luciához hasonlóan - csak annyi a baj, hogy ezeket az operákat sokunk Callas-szal ismerte meg és az ember ilyenkor óhatatlanul összehasonlít. Az ária előadása ettől függetlenül világszínvonalú volt, bár számomra a csúcspontot ezen az estén Miklósa Erika részéről Gilda áriája jelentette ("Caro nome" a Rigolettóból). Kevesen tudják ma a világon ezt az áriát ilyen kiválóan előadni.

Előbb azonban még egy duett következett a Traviátából. Nem, nem a "Libiamo, libiamo" (nagy megkönnyebbülésemre), hanem a koncerteken ritkábban előadott "Parigi o cara". Bármilyen népszerű is az előbbi, annyira elcsépelt már, hogy üdítő, ha egyszer végre kihagyják. (Egyébként végül mégsem hagyták ki: ez volt a ráadás utolsó száma.)

 

 

 

A Nabucco már említett, kitűnő előadásban megszólaló nyitánya után Ramon Vargas Verdi ritkábban játszott Luisa Miller c. operájából énekelte el a "Quando le sere al placido" című áriát. Ez szerintem nem volt jó választás, mert ez a tenor szerep (Rodolfo) egy, a Vargasénál jóval súlyosabb, drámai tenorhangot kívánna meg.


Befejezésül a Rigoletto részletei következtek. A Herceg I. felvonásbeli áriája, a már említett Gilda ária és végül az I. felvonásbeli duett. Utóbbit igen meggyőzően adták elő és itt megint elismerően kell szólni Vargas szépen csengő magas hangjairól, valamint meg kell említeni gyönyörű "piano" hangjait is, amelyeket többször is élvezhettünk az este folyamán.

A ráadás első számaként Miklósa Erika elénekelte az "A csitári hegyek alatt" című népdalt. Gyönyörűen énekelte, de kicsit meglepett a választás, újabb olasz áriákat vagy dalokat vártam volna. Vargas következett a népszerű "Core n’grato" című olasz dallal, így egy kicsit érthetőbbé vált Miklósa Erika választása is (ő egy magyar népdalt énekel, Vargas pedig, ha nem is mexikóit, de olaszt).

Végül pedig a korábban már említett, elmaradhatatlan duett következett a Traviátából, és a vastaps.

Egy kellemes este emléke maradt, azzal a jó érzéssel, hogy egyre több olyan vidéki fesztivál van Magyarországon (Veszprémben, Szegeden, Pécsen és persze Miskolcon), ahol a közönség a világ élvonalbeli operaénekeseit hallhatja.

 

Csák Balázs

 

 

fotók: Melczer Zsolt