head main interju

Opera-piknik az erdő szélén

Opera-piknik az erdő szélén

Interjú a KOOpera Erdőszéli Operatalálkozó alapítóival.

Immár harmadik éve került sor július elején a KOOpera Erdőszéli Operatalálkozóra Pilisszentlászlón. A családi kezdeményezés keretében megtartott eseményen operabarátok, a klasszikus zene kedvelői gyűlnek össze, beszélgetnek, zenét hallgatnak, ismerkednek egymással és a meghívott művészekkel. A rendezvényről az ötletgazdákkal és szervezőkkel: Korbuly Andreával és fiával, Korbuly Ádámmal beszélgettünk.

Hogyan és mikor született meg KOOpera Erdőszéli Operatalálkozó ötlete?

Korbuly Andrea: 2014-ben született az ötlet. Nagy operarajongó, komolyzene rajongó vagyok. Annak idején a Facebookon, az Opera TV oldalán kezdtem el levelezni más operarajongókkal, és egy idő után arra gondoltam: meg kellene őket hívni, hogy személyesen is megismerjük egymást. A fiam pedig felajánlotta ehhez a pilisszentlászlói házát, aminek szép nagy kertje van, és ami ideális egy nyáresti összejövetelhez.

Korbuly Ádám: Van annak egy sajátos hangulata, amikor az ember az erdő szélén, csendes környezetben, piknik hangulatban élvezi a kedvenc műfaját. A közönség számára is érdekes, de az előadóművészeknek is egyedülálló lehetőség, hogy családias környezetben léphetnek fel. Az elsődleges célunk azonban az volt, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az operakedvelőket és a művészeket, hogy legyen egy olyan alkalom, ahol megismerkedhetnek egymással. Biztos vagyok abban, hogy nagyon sok embernek élmény testközelből találkozni kedvenc művészeikkel, utóbbiaknak számára pedig nagyon jó lehetőség arra, hogy beszélgethessenek a közönséggel, akár visszajelzéseket is kapjanak tőlük. Sőt, együtt is énekeljenek velük: tavaly a Nabucco Szabadság-kórusát az est végén közösen énekelték el az előadók és a közönség.

koopera 1
A ház kertje


Korbuly Andrea: 2014-ben szerveztük meg az első találkozót. Már akkor is nagy segítséget nyújtottak ebben operabarát ismerőseink is, mindenekelőtt pedig Ambrus Ákos operaénekes, Opera Nagykövet, valamint egy másik barátunk az Operaházból: Fias Gábor ügyelő. Utóbbi egyébként zenét is szerez, a tavalyi találkozón az Hommage á R. Strauss című darabjából is meghallgattunk egy részletet. Az első alkalommal az operaénekesek között ott volt többek között Clementis Tamás és Szalóki Rita, illetve az azóta elhunyt Massányi Viktor is, hogy csak néhány nevet említsek. Csányi Valéria karmester és férje, Kassai István zongoraművész voltak a kísérők. A találkozó nagyon jól sikerült, ez indított arra, hogy tavaly újabb rendezvényt csináljunk, aminek hasonló sikere volt. Kováts Kolos is eljött, Sarastro áriáját énekelte nekünk. A 2016. évi találkozó azonban egy picit más volt: idén már nem csak operaénekesek jöttek – például Ötvös Csilla –, hanem hangszeres előadók: zongoraművészek, hegedűművészek is.

Ezek szerint tudatosan bővítik a műfajok körét, nem csak az operáról szól már ez a találkozó.

Korbuly Ádám: Így van, ugyanakkor már első alkalommal is volt egy irodalmi betét, amikor Györei Zsolt író saját könyvéből olvasott fel, óriási sikerrel. Idén pedig Urbán Gyula filmrendező tolmácsolásában hallgathattuk meg a saját verseit. Az operaénekesek közül külön meg szeretném említeni Kelemen Zoltánt, óriási élmény volt számomra, hogy eljött. Ő volt az utolsó fellépő, szájtátva hallgattuk.

Korbuly Andrea: Sok mindenkit lehetne persze még az énekesek közül megemlíteni, például Domonkos Zsuzsát, aki a tavalyi fellépésén remek hangulatot teremtett. Vagy Szvétek Lászlót, aki tavaly énekelt is, idén pedig vendégként jött el hozzánk feleségével, Gál Erikával. Az érdeklődők valamennyi fellépő nevét megtalálják a honlapunkon.
De voltak más programok is: Wéber Anikó barátnőm például idén egy opera kvíz-játékot állított össze. A „ki hogyan hal meg az egyes operákban” játéknak különösen nagy sikere volt... Albert Farkas szobrászművész, családi barátunk pedig a szobrait állította ki.

Igazi összművészeti esemény ez már...

Korbuly Andrea: Így van! [nevet] De visszatérve a szervezőkre: nagyon jó barátnőm Budai Lívia operaénekes is, aki Kanadából segített a szervezésben, Ádám pedig tavaly skype-interjút is készített vele.

Korbuly Ádám: Itt szeretném megemlíteni, hogy a teljes találkozót online közvetítjük a You Tube-on, ez a weboldalunkon keresztül érhető el. Ott hamarosan látható lesz az idei esemény vágott filmváltozata is. A közvetítésnek is köszönhető, hogy idén már Ausztriából és Svájcból is jöttek érdeklődők.

koopera 2
A ház belülről


Ki állítja össze a programot?

Korbuly Andrea: Én állítom össze, persze mindig egyeztetve a művészekkel, hogy ki mit szeretne előadni. Igen pontosan, szinte percről-percre van összeállítva a program. Ez eddig is több hónapos szervezést igényelt, de a jövő évi találkozót már most kezdem szervezni.

A zongorát Önök biztosítják?

Korbuly Ádám: Igen, hoztunk egy professzionális elektromos zongorát, de van egy hagyományos, 150 éves zongoránk is. Ez azért már felújításra szorul, ennek ellenére a művészek azt kérték, hogy azon játszhassanak, úgyhogy azt is kihangosítottam. A művészek ezen játszottak a házban, a közönség pedig kint hallgatta őket a kertben.

Korbuly Andrea: Amikor viszont a két idei meghívott hegedűművész – Lendvai József és Budai Noel – is bent játszott, betódult a közönség is. Egy ragyogó zongorista, Bauernfeind Éva kísérte őket. Nagy sikert aratott a fiatal operaénekesnő, Benedekffy Katalin is. Örülünk, hogy vannak fiatal előadók is. Ők fellépési lehetőséget kapnak, és nekik köszönhetően a közönség között is egyre több a fiatal.

Mekkora volt idén a közönség létszáma?

Korbuly Andrea: Legalább hetvenen voltak. Egyre szélesedik ez a baráti kör, most már az ismerőseink is hozzák az ő ismerőseiket.

Ingyenes a belépés?

Korbuly Andrea: Igen, pontosabban az a belépő, hogy mindenki hoz valami enni-innivalót, de persze mi látjuk vendégül őket, mi is készítünk ennivalót, kávét.

Maximum hány embert tudnának fogadni?

Korbuly Ádám: Körülbelül kétszázat.

Korbuly Andrea: Bárki jelentkezhet, de zártkörű rendezvényről van szó. Tudnunk kell tehát, hogy ki jön, csak úgy nem eshetnek be idegenek. Segítünk viszont abban is, hogy akinek nincs autója, azt kihozzák mások.

koopera 3
Korbuly Andrea


Önök is zenészek?

Korbuly Andrea: Én nem. Az opera bűvöletében nőttem fel, édesapám nagy Wagner-rajongó volt, én is az vagyok. Ádámnak viszont abszolút hallása van és a polgári foglalkozása mellett hobbiként zenét is szerez.

Korbuly Ádám: Zeneszerzői szoftveren, szintetizátoron. Egyébként elektroakusztikai és stúdiótechnikai végzettségem van, ez is segít abban, hogy a találkozó technikai feltételeit meg tudjam teremteni.

Merre tud a találkozó tovább fejlődni? Kamaraoperát is elő lehetne például adni?

Korbuly Ádám: Gondoltunk már erre: a teraszon fel tudnánk állítani egy színpadot, sőt, bent a házban is.

Az előadók ingyen vállalják a fellépést?

Korbuly Ádám: Igen. Az egész dolog egy baráti kezdeményezésnek indult, mi sem szándékozunk ebből profitot csinálni. Ennek ellenére bennünk is felmerült, hogy az előadókat díjazás ellenében kérjük fel. Ha erősödik majd ez az igény, akkor persze szponzorokat is kell keresnünk. Meglátjuk, az már egy másfajta konstrukciót és még nagyobb szervezést tenne szükségessé.

Csák Balázs

A találkozó honlapja: http://www.korbuly.eu