ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main interju

Interjú Molnár Szabolccsal

Interjú Molnár Szabolccsal

Molnár Szabolcs zenetörténésszel pályájáról, a mostani diákok komolyzenei ízléséről, és a magyar operajátszás lehetőségeirõl beszélgettünk. Első rész.

"Az a feladatunk, hogy a kortárs zenét népszerűsítsük"

 

 

Ha jól tudom, eleinte a reál tudományok és a filozófia iránt érdeklődtél. Miért lettél mégis zenetörténész és zenekritikus?

 

Valóban reál vonalon indultam el, sokáig úgy nézett ki, hogy a matematika, fizika, biológia érdekel. Aztán váltottam, mert elkezdett érdekelni az irodalom. Bölcsészkaron irodalom és filozófia szakra jelentkeztem, de kiderült számomra, hogy a budapesti bölcsészkar nyújtotta irodalom-képzés nem egyezik az általam őrzött irodalomképpel. Úgyhogy megmaradtam egyszakos filozófusnak, de már régóta foglalkoztam zenével, komponáltam is. Próbáltam zene és filozófia határterületein kutatni. Aztán harmadéves koromban ismét elindult a Zeneakadémián a zenetudományi szak. "Mi voltunk Kroó György utolsó osztálya..." Akkoriban nem indították el minden évben ezt a szakot, kifejezetten elitképző intézmény volt még a Zeneakadémián belül is, ugyanis ez a szak olyan készségeket vár el a hallgatótól, amit egy átlag középiskolát, vagy konzit végzett hallgató nem nagyon tud teljesíteni. Én nagyon szerencsés periódusban kerültem a Zeneakadémiára, amikor Kárpáti János, Kroó György, Kovács János, Somfai László, Tallián Tibor erejük teljében lévő, legjobb formájukat mutató pedagógusok voltak. És mi voltunk Kroó György utolsó osztálya. Ő az a fajta zenekritikus volt, aki a zenekritikát mindig fölhasználta jó értelemben vett ismeretterjesztésre is. Ehhez fantasztikus tudása volt, elképesztően tudott bánni a filológiai problémákkal. És mindannyiunkban megtalálta az egyéni hangot. Azt mondta, arre tessék energiát fektetni, hogy az illető saját stílusa, látásmódja kidomborodjon. Senkire nem akart semmit ráerőltetni.

 

Benned mit emelt ki?

 

Nekem azt mondta: maga tud írni. Maga nyugodtan írjon. Vagyis hogy ne vesszek el a zenetudományi részletekben, hanem írjak. Utólag visszagondolva ez fontos instrukció volt.

 


Két meglehetősen különböző orgánumba írsz, de aki akar, meghallgathat téged a rádióban is, és most már nem csak a Bartókon. Jól látom, hogy szakmai berkeken túl is van igény, érdeklődés a komolyzenére?

 

Igen, az egyik lap, ahova írok, szakmai lap, ez a Muzsika, a másik viszont a Magyar Narancs, ami 15 évvel ezelőtt még nem úgy indult, mint amiben a klasszikus zenének tere lett volna. Most a klasszikus zenéről folyamatosan jelennek meg benne recenziók, és ez már önmagában üdvözlendő dolog. Ebben közrejátszhat, hogy nemcsak a Magyar Narancs szerkesztősége, hanem a közönsége is szép lassan együtt öregedett. Az átlagember nem 20 évesen kattan rá a klasszikus zenére, hanem 30-40 évesen, mikor már majdnem mindent végighallgatott, pop, rock, alternatív, vagy dzsessz, és rájön, hogy itt egy komplexebb, bonyolultabb, az életet cizelláltabban leképező zenével áll szemben. A Magyar Narancsban talán azok is olvasnak klasszikus zenei kritikákat, akik amúgy nem járnak klasszikus zenei koncertekre, de esetleg pont ez kedvet csinál nekik. A Bartók adón az Új zenei újságban veszek részt, illetve most van egy hanglemez-kritikákat közlő műsor, aminek a címe Lemezbemutató. A másik rádióban, ahol rendszeresen felbukkanok, a Tilos rádióban vasárnap délelőttönként hallható egy klasszikus zenei műsorom, ami kifejezetten kortárs zenei műsornak indult.

 

Miért törekszel rá, hogy a kortárs zene felé irányítsd a figyelmet?

 

Engem régóta a kortárs zene érdekelt elsősorban, és zenekritikusként is főleg ezen a területen mozgok, mert ez egy amolyan hálátlan és mostohagyermek a zenekritikusok között is. "Mozart már nem szól vissza..." Neves zenekritikusaink évadszámra nem járnak kortárszenei hangversenyre, és ha néha-néha elvetődnek, meg is írják, hogy ez förtelmes, ez csúnya. Én meg azt gondolom, hogy egy zenét komolyan vevő embernek alapvetően a kortársai zenéjével kell foglalkoznia. Amellett természetesen a régebbi korok zenéjét is folyamatosan napirenden kell tartani, foglalkozni kell vele. De azt hiszem, az igazi feladatunk az, hogy a kortárs zenét népszerűsítsük, vagy értékeljük. Rengeteg visszajelzést kapok zeneszerzőktől arról, hogy jó, hogy megírtam ezt vagy azt, még akkor is, ha esetleg az negatív. Tehát van visszacsatolás. Mozart már nem szól vissza.

 

 

 

Egy 2005-ös cikkedben azt írtad, hogy a magyar operarepertoár szerkezete beteges. Azóta történt szerinted bármi előrelépés?

 

Nem, egyáltalán nem történt. Ezt, ha jól emlékszem egy barokk operával kapcsolatos recenziómban írtam. Eléggé köztudott, hogy az 1600-tól 2007-ig tartó operatörténetből a magyar operajátszás szűk száz évet kultivál. Ami azt jelenti, hogy talán egyharmadát a létező históriának. A hivatalos operajátszás épp egy olyan korszakot negligál, ami hihetetlen bőséggel ontotta magából a műveket. Ráadásul ezeknek a műveknek az ismerete nélkül az átlag operaközönség nem tudja helyén kezelni a 19. századi operát, vagy akár Mozartot. Mozartot valamilyen szinten persze értékeli. Nagyjából vele kezdődik a magyar operajátszás, de már egy korai művel, mint a Mitridate, vagy akár az Idomeneo, bajban lenne. Ha Magyarországon bemutatnák az Idomeneót, valószínűleg egy hónap után le kellene venni a repertoárról. Mert nincs hozzá kulcsa, nincs hozzá kultúrája az átlag magyarnak.

 

Ennek a negligálásnak anyagi okai vannak?

 

Nem, nem hiszem. Az egyik ok az, hogy a régi korok operáinak előadása az elmúlt 20-30 évben a historikus játékmód miatt gyökeresen átalakult. Erre a nagy magyar együttesek, a magyar operaénekesek jó része nincs fölkészítve. "Nehezen akar beindulni a régizene-képzés..." A Zeneakadémián is nagyon nehezen akar beindulni a régizene-képzés. Egyszerűen technikai értelemben nem alkalmas rá a zenésztársadalom, illetve az énekes társadalom nagy része. Szerencsére rengeteg jó kivétel van, de jó részük, "a társulat" erre nincs kiképezve. A másik ok az, hogy a barokk korszak operáival kapcsolatban rengeteg tévképzet él az operaintendáns, az operarendező, vagy az átlag operahallgató fejében. Ezeket a tévképzeteket az elmúlt 15-20 évben a nyugat-európai rendezői színház, tehát a rendező-centrikus operajátszás alaposan megcáfolta. Még én is azt tanultam a Zeneakadémián, hogy a barokk opera statikus, dramaturgiailag nyakatekert, és kifejezetten az énekesekre kihegyezett műfaj volt. Ami természetesen igaz, de ez még nem jelenti azt, hogy nem lehet belőle 2007-ben a mának szóló érvényes színházi előadást létrehozni. Azt hiszem, ez a legfőbb oka annak, hogy nem játszanak Magyarországon például barokk operát. Nem tudják elképzelni róla, hogy mai értelemben érvényes színház tud lenni. A másik probléma, hogy nem igazán játszunk Puccinitól fölfele operát, még Berget, Schönberget sem. Ez pedig avval magyarázható, hogy a közönség szintén nincs felkészítve arra, hogyan kell befogadni egy mai, vagy egy 20-30 évvel ezelőtti művet. Úgy van kialakítva a repertoár, hogy ha színre is visznek egyet-egyet mutatóba, az csak strigula... A minisztérium felé jó statisztikai adat, hogy lám-lám, játszunk kortárs magyar művet is. Aztán jó esetben fél évadot, ha megél.

 

Nem furcsa ez? Hisz máshol ellenpéldákat látunk.

 

Igen, vannak nagyon sikeresen működő nyugat-európai társulatok (a legsikeresebb bezzeg-gyerek a Stuttgarti Operaház), ahol kortárs operát egészen elképesztő szériával tudnak játszani. Luigi Nonónak az Intolleranza című operáját játszották például valamelyik évadban nagyon magas előadásszámban, és ugyanez a társulat fantasztikus barokk operaelőadásokat csinál. Mindamellett pedig játsszák a törzs-repertoárt is. Tehát van erre közönség, sőt a stuttgarti színház közönsége jelentősen átalakult. Bizonyos emberek leszoktak az operába járásról - a konzervatívok -, de egy csomó olyan embert sikerült megszerezni az operának, főleg fiatalokat, akiknek korábban eszük ágában sem volt, hogy elmenjenek operába. Ugye, abból lehet kimutatni egy operatársulat sikerességét, és hogy mennyire szolgál közönség-igényt, hogy mennyi bérletese van. Itt a bérletesek száma nőtt. Miközben barokk operát, és kortárs operát is játszanak. Ez persze nem egyszerű feladat, a Luigi Nonóra például majdnem egy éven keresztül készítették fel a Stuttgarti Operaház kórusát.


Csoma Orsi