A tüzes angyal

Szergej Prokofjev 'A tüzes angyal' című operája a Debreceni Csokonai Színház produkciójában. Molnár Szabolcs kritikája.

November 3. és 17. között rendezték az Armel Operaverseny idei döntőjét a Szegedi Nemzeti Színházban. A versenyzők itt már teljes opera produkciókban léptek fel (a verseny első két fordulójában csak áriákat adtak elő). A produkciókat különböző operaházakban (az ún. partner operaházakban) tanulták be, és ezekben is mutatták be elsőként a darabot a döntőt megelőző hetekben. Az idei partner operaházak: Den Nye Opera - Norvégia, Divadlo Josefa Kajetána Tyla - Cseh Köztársaság, Szegedi Nemzeti Színház - Magyarország, Dicapo Opera Theatre - USA, Debreceni Csokonai Színház - Magyarország. A döntős versenyzők - akik természetesen a művek főbb szerepeinek valamelyikét kapták - tehát az egyes operaházak társulatához csatlakozva, az Operaversenyre már korábban kiválasztott rendezőkkel tanulták be a szerepeiket.

Az Armel Operaverseny idei döntőjében ötödikként, egyben utolsóként Szergej Prokofjev A tüzes angyal című operájára került sor. A művet a Debreceni Csokonai Színház produkciójában láthattuk.

A Tüzes angyal előadásán két versenyző lépett színpadra. Cristina Baggio olasz szoprán Renata szerepét alakította, a magyar Cseh Antal pedig az Inkvizítort játszotta. (Ruprecht bariton szerepében egy másik versenyző, Haja Zsolt is színpadra lépett, ő azonban nem ezzel, hanem a Sirály bariton főszerepével versenyzett.) A darabot Silviu Purcărete rendezte.

Haja Zsolt (Ruprecht; balra) és Cristina Baggio (Renata)

Az alábbi kritika a Bartók Rádió 'Új Zenei Újság' című műsorában hangzott el november 14-én, és a Tüzes angyal november 5-i, debreceni előadásáról számol be. A produkció azonban teljes egészében - a szereposztást tekintve is - megegyezett az Armel Operaverseny döntőjében bemutatott produkcióval, így ez az írás is az Operaverseny rovatába került. A képek az Operaverseny előadásán készültek.

Prokofjev: A tüzes angyal

Nem kis kockázatot vállalt a debreceni Csokonai Színház, amikor Szergej Prokofjev operaritkaságát, a magyar színpadokon még soha nem látott Tüzes angyalt tűzte műsorára. E körülmény már önmagában is megsüvegelésre érdemesíti a debreceni társulatot, és sietve le kell szögeznem, hogy a produkcióról szerzett összbenyomás is őszinte kalaplengetésre késztet. A fiatal Prokofjev 1919 és 1927 között, tehát viszonylag hosszú idő alatt készült el a Tüzes angyal végleges változatával. A húszas években az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában élő és alkotó komponista e különös és meghökkentő darabjában a korszak modern zenei nyelvét a rá jellemző zsigeri lendülettel beszéli. Stílusán felismerhetjük Debussy, Szkrjabin, Stravinsky és még Puccini hatását is. Bár az opera premierje annak idején több alkalommal is karnyújtásnyi közelségbe került, a mű bemutatóját Prokofjev már nem élhette meg, két évvel halála után, 1955-ben állították színpadra, Velencében.

Haja Zsolt (Ruprecht)

és Cristina Baggio (Renata)

A zeneszerző által összeállított librettó a századfordulón alkotó Valerij Brjuszov, orosz szimbolista költő és regényíró azonos című művén alapul. Talán érdemes felidézni a regény kacskaringós és nemcsak első hallásra zavarosnak tűnő alcímét, melyet akár a Prokofjev-opera tartalmi kivonatának is tekinthetünk: "Tüzes angyal avagy igaz beszély, melyben szó van az ördögről, aki többször is fényességes szellem alakjában jelent meg egy leányzó előtt, s különböző bűnös cselekedetekre csábította, szó van továbbá a mágiával, alkímiával, asztrológiával, kabbalával való istentelen foglalatosságokról, egy ítéletről, melyet őkegyelmessége a trieri püspök hozott, továbbá egy lovag és a háromszoros doktor Nettesheimi Agrippa és Faust doktor közötti találkozásról és beszélgetésekről, mindez egy szemtanú leírásában". A nevezett leányzó Renata, akit kisgyermek korában egy angyal (vagy csak angyalnak hitt) tünemény, Madiel igézett meg. A látomásokban megjelenő tüzes angyal ígéretet tesz, hogy egyszer majd emberi alakban tér vissza hozzá. Amikor az ifjú hölggyé cseperedő Renata találkozik egy Heinrich nevezetű gróffal, a férfiban Madielt ismeri fel. A felismerést szerelem követi, ám a gróf váratlanul eltűnik a lány életéből. A látomásoktól, jelenésektől gyötört Renata viselkedését környezete különböző módon ítéli meg. Egyesek boszorkányságot, ördöggel való cimborálást, mások őrületet gyanítanak a háttérben, és még az sem kizárt, hogy Heinrich váratlan eltűnése mögött pokoli praktikák húzódnak meg. Egy vándor lovag, Ruprecht azonban a lány szokatlan viselkedésében a szent elragadtatás jeleit fedezi fel és védelmébe veszi, sőt: gyengéd érzések sarjadnak szívében. Szerelme oly önzetlen, hogy még azt is megígéri Renatának, hogy segít neki felkutatni Heinrichet. Az ügy érdekében minden követ megmozgatnak. Okkult könyveket szereznek be, jósnőhöz, alkimistához fordulnak. Renata aztán véletlenül találkozik össze Heinrichhel, aki azonban hallani sem akar a lányról és boszorkánysággal vádolja meg. A sértett és végtelenül csalódott Renata Ruprecht lovagot arra bíztatja, hogy ölje meg a csalfa grófot. Az elkerülhetetlen párbajban Ruprecht súlyos sebet kap, csak Renata állhatatos gondozásának köszönheti, hogy életben marad. Feleségül kéri, s Renata boldogan mondana igent, ha egy újabb látomásában Ruprechtben nem magát az ördögöt ismerné fel. Kést ránt, előbb a kérő ellen fordul, majd önmagát is megsebesíti.

Cselóczki Tamás (Agrippa)

A felbukkanó Mefisztó és Faust érdeklődve figyeli a viszályt. Renata kolostorba vonul. Érkezése után rendtársait mintha megszállta volna az ördög. Ördögűzőt és inkvizítort rendelnek ki az ügy kivizsgálására, az ítélet pedig nem lehet más, mint máglyahalál. A zárda felbolydult életét Ruprecht, Mefisztó és Faust a távolból, lakonikus nyugalommal szemléli.

Az irodalomtudomány az 1500-as években játszódó Brjuszov-regényt önéletrajzi kulcsregénynek tartja, a Ruprecht-Renata-Heinrich hármas Brjuszov és a költő-műfordító Nyina Petrovszkajának, valamint a korszak egyik legjelentősebb írójának Andrej Belijnek a szerelmi háromszögtörténetét szimbolizálja. Kérdés azonban, hogy Prokofjev tudott-e erről, vagy ha tudott, akkor tulajdonított-e ennek jelentőséget. Az viszont nem kérdés, hogy maga az opera - a szerzői szándéktól függetlenül - igen élesen exponálja a férfi-nő kapcsolat atavisztikus tragikumát. A művet színpadra állító romániai sztárrendező, Silviu Purcărete nyilatkozatában a librettó gyengeségéről beszélt: "Valljuk be, a szövegkönyv nem egy remekmű" - mondja Purcărete. Ha az volna, akkor nem is kellene megzenésíteni - teszem hozzá én. Purcarete így folytatja: "nincs indokolva, miért ebbe az irányba haladnak a dolgok, a történet zavarossá, szaggatottá válik. Arra gondoltam, hogy megoldódik ez a probléma, ha a történetet Mefisztó találja ki Faust számára: Faust már aláírta a szerződést, Mefisztó pedig világkörüli utazásra viszi őt, amely során különféle 'előadásokat' mutat neki, hogy maga mellé állítsa, felizgassa. A mi előadásunk egy fejezet a Faustból, mégpedig egy bohózat a Mefisztó képzeletében megszülető forgatókönyv alapján". Ha a Tüzes angyalhoz érdemes volna a hagyományos történetmesélés igényével közelíteni, akkor ez a szellemes és a színpadon kétségtelenül hatásosan megvalósuló rendezői ötlet meggyőzően javítja ki a librettó dramaturgiai hibáit. Purcărete koncepciójának javára írhatjuk, hogy a Faust-konstrukció egyáltalán nem gyengíti a szerelmi konfliktusdráma erejét, sőt: a brjuszovi dekadens nyűglődést kozmikussá dagasztja.

Haja Zsolt (Ruprecht)

Prokofjev kissé tépett, ám annál hatásosabb zenéjének irracionális sodrását a szinte állandó forgásban lévő színpad és Helmut Stürmer delíriumos alakváltásokra képes titokzatos díszlete - ez a bejáratokkal és átjárókkal szabdalt rejtélyes, kockaszerű épületféleség - tökéletesen fordítja át teatralitásba. A néhány éve Gianni Schicchit rendező Purcărete ezúttal is kiapadhatatlan fantáziával bástyázza körül az énekeseket néma szereplőkkel, démonokkal, vonuló hullákkal. A párhuzamos némajáték állandó fénytörésbe helyezi az operai cselekményt, s mi nézők nem tudhatjuk biztosan, hogy akiket a színpadon látunk, azokat látják-e az éneklő szereplők, illetve akiket Ruprecht vagy éppen Renata lát, azt látjuk-e mi is.

Cseh Antal (Inkvizítor) és Cristina Baggio (Renata)

Ha nem is tűnt mindig makulátlannak a Kocsár Balázs által dirigált zenekar hangzása, a teljesítmény több volt, mint derekas. A Renatát éneklő Cristina Baggio lehengerlő személyiség, alakítása kiismerhetetlenül szeszélyes volt, már-már ijesztőnek hatott, hogy szerepformálásában semmilyen távolságtartó, értelmező mozzanatra nem lehetett felfigyelni. Énekesi teljesítménye alapján nagy karriert jósolhatunk az ifjú énekesnek. A szintén fiatal Haja Zsolt Ruprecht hálátlan szerepében tündökölt. A nagy teherbírású énekes kivételes zenei és színpadi adottságairól korábban is meggyőződhettünk. Ruprecht lovag fajsúlyos megformálásával érzésem szerint új fejezetet nyitott művészi fejlődésében. A nagyszerű kórus mellett a rengeteg kisebb szerep közül ki kell emelnem Bódi Marianna delejes jósnőjét, Cseh Antal groteszk és félelmetes inkvizítorát, Cselóczki Tamás kérlelhetetlen Agrippáját. Mefisztó néma alteregóját Trill Zsolt teremtette meg. Játéka külön tanulmányt érdemelne, jórészt rajta állt, hogy a Mefisztó által cirkuszi külsőségekkel levezényelt bohózati haláltánc múlhatatlanul és szorongattatóan vésődött emlékezetembe. Úgy vélem, hogy a debreceni előadás a kihagyhatatlan kategóriába tartozik.

(Elhangzott a Bartók Rádió

Új Zenei Újság című műsorában

2010. november 14-én.)

(fotó: Kelemen József)

(A teljes operafelvétel megtekinthető az Arte Live Web oldalán, itt: A tüzes angyal.)

További fotók:

Cristina Baggio (Renata)

Bódi Marianna (Jósnő) és Cristina Baggio (Renata)

Haja Zsolt (Ruprecht; balra) és Cristina Baggio (Renata)

Cristina Baggio (Renata) és Cseh Antal (Inkvizítor)

Kun Ágnes Anna (Zárdafőnöknő; középen) és Cseh Antal (Inkvizítor)

Cristina Baggio (Renata)

2010. november 12., 13., Szegedi Nemzeti Színház

Szergej Prokofjev:
A tüzes angyal
Valerij Brjuszov történelmi regényének adaptációja öt felvonásban

A szöveget Szergej PROKOFJEV írta.

A Debreceni Csokonai Színház előadása.

Versenyszerepek:

Renata (szoprán) - Cristina Baggio (Olaszország)
Inkvizítor (basszus) - Cseh Antal (Magyarország)

További szereplők:

Mephisto - TRILL Zsolt
Ruprecht - HAJA Zsolt
Agrippa - CSELÓCZKI Tamás
Mephistopheles - KÓBOR Tamás
Johann Faust - BÁTKI FAZEKAS Zoltán
Szállásadó nő - ERDÉLYI Erzsébet
Szolgáló - FÜLEP Máté
Jósnő - BÓDI Marianna
Jacob Glock - BÖJTE Sándor
Matthieu - SCHILD Jenő
Orvos - HAJDU András
Kocsmáros - ÜRMÖSSY Imre
Zárdafőnöknő - KUN Ágnes Anna
Apáca 1 - RENDES Ágnes
Apáca 2 - KRISZTA Kinga
Apáca 3 - BUSA Gabriella
Csontváz 1 - KUN Tibor
Csontváz 2 - UDVARHELYI Péter
Csontváz 3 - DONKÓ Imre
Vendég 1 - KOVÁCS Levente
Vendég 2 - JASZNIK Ákos
Vendég 3 - POSTA Emil

Táncosok: ENDI András, STEUER Tibor, NAGY Olivér, TŐKE László, TRENYISÁN Csaba
Statiszták: BABIK Bianka, KURELY Mózes

Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Csokonai Színház Énekkara

Karigazgató: PÁLINKÁS Péter
Korrepetitor: KUNSÁGI István, SZENTAI Cecília, NAGY Máté, GYÜLVÉSZI Péter, CSŰRY Tamás Dániel
Súgó: POÓR Hajnalka
Ügyelő: SZABÓ Krisztián
Rendezőasszisztens: BAKAI Barbara
Díszlet és jelmez: Helmut STÜRMER
A rendező munkatársa: HORVÁTH Patrícia
Maszk-készítő: VARGA JÁRÓ Ilona

Vezényel: Kocsár Balázs

Rendező: Silviu Purcărete

A francia nyelvű előadás magyar és angol felirattal látható.

A debreceni Csokonai Színház produkciója az Armel Operaverseny és Fesztivál együttműködésével készült.

HÁTTÉR

(Forrás: Armel Operaverseny és Fesztivál)

Cselekmény

Miután édesanyjától megtanult zongorázni, öt évesen megírta élete első zongoradarabját, nyolc évesen pedig már operát komponált. Tanulmányait 1903-ban a Szentpétervári Konzervatóriumban kezdte meg, itt Rimszkij-Korszakov is tanította.Első fellépése során saját darabját, az Ördögi látomásokat játszotta, 5 évvel később pedig Szkíták című zenekari sziftjével keltett feltűnést. Ugyanebben az évben, 1914-ben diplomázott. Első nagy műve, a Desz-dúr Zongoraverseny előadásáért Anton Rubinstein- díjjal tüntették ki. Koncertkörútjai során eljutott Szibériába, Japánba, Honoluluba és az Egyesült Államokba is.A három narancs szerelmese című operája - amely a Chicago-i Opera felkérésére készült -, 1921-ben került bemutatásra és hatalmas sikert aratott. Ezt követően tíz évre Párizsba költözött. 1932-ben - a szovjet rendszerrel kapcsolatos kétségei ellenére - visszatért a Szovjetunióba, ahol világhírű zeneszerzőként ünnepelték. 1935-ben megírta a Rómeó és Júliát a Kirov Balett számára, 1936-ban pedig, mindössze négy nap alatt komponálta a Péter és a farkas című mesét. Későbbi operája, a Háború és béke Tolsztoj regényét követi, de félreérthetetlenül benne foglaltatik a II.világháború borzalmainak visszhangja.A tüzes angyal című nagyszabású, ötfelvonásos operáját legkülönlegesebb műveként tartják számon. Nem csak hazánkban számít operaritkaságnak, külföldön is kevesen vállalkoznak a színrevitelére. A 17. században játszódó misztikus opera hányatott sorsát mi sem jellemzi jobban, mint hogy partitúrája véletlenül bukkant fel Párizsban, bemutatójára pedig csak a szerző halála után egy évvel, 1954-ben került sor, holott több mint 30 évvel azelőtt megírta.

Az olasz szoprán pszichopedagógiai és énekesi diplomájának megszerzése után zenei tanulmányait New York-ban, Philadelphiában, Salzburgban és Szófiában folytatta. Nemzetközi versenyek sorát nyerte meg, és ez később főszerepek sokaságát hozta számára olyan operákban, mint: Idomeneo, Cosí Fan Tutte, Don Giovanni, Az álruhás kertészlány, Figaro házassága (Mozart), Orfeusz és Euridiké (Gluck), Faust (Gounod) Bohémélet (Puccini), Az idő és igazság diadala (Handel). Fellépései során olyan karmester-kiválóságokkal dolgozott együtt, mint Y. Abel, J. Tate, G. Noseda, G. Gelmetti, és G. Tourniaire. Fellépett a nápolyi Teatro San Carlo, a velencei La Fenice, a pármai Teatro Regio, a TeatroDell'Opera Di Roma, a barcelonai Liceau színpadán. Énekelt a philadelphiai Kimmel Centerben és az Al Ain Színházban, az Abu Dhabi Classics Festival keretében.

A magyar basszista a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán tanult Andrejcsik István valamint Andor Éva és Kovalik Balázs növendékeként. Részt vett Hamari Júlia, Csengery Adrienne, Halmai Katalin, Roberta Ropa, Polgár László, Renato Bruson, Jevgenyij Neszterenko, Vásáry Tamás, Mitsuko Shirai és Marton Éva mesterkurzusain. Számtalan verseny díjazottja, első helyezést ért el a VI. Nikola Cvejics Nemzetközi Énekversenyen (2003) és a IV. Országos Simándy József Énekversenyen (2004). Fontosabb szerepei: Figaro (Mozart: Figaro házassága), Escamillo (Bizet: Carmen), Háry János (Kodály: Háry János), Ferrando (Verdi: Trubadúr) és Ping (Puccini: Turandot).

1963-ban született, Budapesten. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában zeneszerzést, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karvezetést tanult, ahol 1991-ben szerzett karmesteri diplomát. Részt vett Helmuth Rilling, Eötvös Péter és Jorma Panula mesterkurzusain, majd tanulmányait a Bécsi Zeneakadémián fejezte be. 1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének egyik győztese volt, és abszolút első helyezést ért el 1995-ben, a Római Operában rendezett Franco Ferrara Karmesterversenyen. Rendszeresen vezényel koncerteket és operaelőadásokat szerte Európában (Olaszországban, Belgiumban, Németországban és Svájcban). Jelenleg a Debreceni Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője, és a Csokonai Színház zeneigazgatója.

1950-ben született, Bukaresten. Rendezői diplomát ugyanitt szerzett a Színművészeti Akadémián. Kezdetben a Pietra Neamt-i (Korácsonkői) Színházban és a Konstancai Színházban dolgozott. 1978-tól a bukaresti Teatrul Mic munkatársa volt, ezzel párhuzamosan pedig órákat adott a Bukaresti Színművészeti Akadémián. Később a Craiovai Nemzeti Színházhoz szerződött. Fordulópontot jelentett pályafutásában az 1989-ben rendezett híres Übü király előadás, amelyben Jarry szövegeit a Macbeth-ével „komponálta" egybe, majd hasonló módszerrel készített előadást Shakespeares Titus Andronicusa, illetve Euripidész és Seneca Fédra-szövegei alapján. 1992-ben a Bukaresti Bulandra Színház igazgatója lett. 1996. január 1-jén pedig a francia Kulturális Miniszter kinevezi a Théâtre de l'Union, a francia Limousin régió Színművészeti Központjának élére. 1997 szeptemberében fiatal színészek továbbképzésére létrehozta a Théâtre de l'Union Színiakadémiáját. Sokszínű és változatos karrierje során a drámairodalom szinte összes nagy művét színpadra állította Euripidésztől Shakespeare-en, Goethén, Goldonin és Csehovon át Jarry-ig. A világ számos színházába hívják rendezni Tokiótól Melbourne-ig, Montreáltól Münchenig, Bécsen, Glasgow-n és Londonon át São Paoloig.

Helmut STÜRMER

1942-ben született Temesvárott. 1967-ben végzett a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Intézetben. 1968 és 1977 között díszlettervezőként dolgozott a Nagyszebeni Állami Színházban és a Bukaresti Bulandra Színházban. 1971-ben és 1975-ben a kölni városi színház meghívására díszlettervezőként működött közre a Gorkij: Éjjeli menedékhely c. produkcióban a Müncheni Városi Színházban illetve az Old Tote Theatre-ben Sydney-ben. (1977). 1977-ben az NSZK-ban telepedett le.Legfontosabb tervezései: Bulgakov: A Mester és Margarita (rend.: Andrei Serban, Théâtre de la Ville, Párizs); Shakespeare: Téli rege (rend.: Silviu Purcărete, Bergen Theatre, Norvégia); Shakespeare: Troilus és Cressida (rend.: Silviu Purcărete, Katona József Színház, Budapest); Ionesco: Rinocéroszok (rend.: Tompa Gábor, Radu Stanca Színház, Nagyszeben); Benjamin Britten: Szentivánéji álom (rend.: Silviu Purcărete, Bonni Opera). Díjak: a Fine Artists Union díja (Shakespeare: Hamlet); UNITER-életműdíj; a magyar Kritikusok Díja a Troilus és Cressida díszletéért és jelmezéért.