ePrivacy and GPDR Cookie Consent by TermsFeed Generator

head main hirek

Specialisták és világklasszisok – otthonra

Specialisták és világklasszisok – otthonra

Wagner, Vivaldi és Csajkovszkij az Operahát „Otthonra” sorozatában.

Ha háromnapos hétvége, akkor három közvetítés! A Magyar Állami Operaház ezúttal is igazi különlegességeket kínál O/A – otthonra című sorozatában. A bolygó hollandi, amely addig alig ismert változatban szólalt meg, a Farnace, amelyet itthon korábban még nem láthattak és A hattyúk tava olyan zenékkel, amelyek talán nem is ismerősek. Mindez a szokásos felületeken.

A munka ünnepét Wagner A bolygó hollandi című operájának felvételével ünnepelhetik a műfaj kedvelői. A 2013-as előadás az MTVA archívumának jóvoltából az Opera Facebook-oldalán keresztül érhető majd el május 1-jén 19 órától. A darab Szikora János rendezésében tekinthető meg, aki a legalapvetőbb emberi kapcsolódást, a férfi és nő közti kapcsolatot elemzi a művön keresztül. A budapesti előadás a legtöbb operaházban hallható, ún. drezdai változat helyett a két évvel korábbi, 1841-es ősváltozatot vette alapul. Wagner zenéje vágások nélkül, a szokásostól eltérő hangszereléssel és más különbségekkel került színre, amely még a nemzetközi szinten elismert Wagner-dirigens, Ralf Weikert számára is újdonság és izgalmas feladat volt. Az énekesek között olyan kiválóságokat találunk, mint Kálmándy MihályRálik SzilviaBretz GáborBalatoni Éva és Boncsér Gergely, illetve az ígéretes és fiatal amerikai Wagner-tenor, Corey Bix.

farnace foto1 rakossy peter

Farnace (fotó: Rákossy Péter)

Másnap, szombaton 19 órakor a Papageno Facebook-oldalán a korában Vörös papként emlegetett barokk szerző, az itáliai Antonio Vivaldi operája, a Farnace felvétele látható. Bár több mint nyolcvanat írt, Vivaldi operái a 20. század végéig a feledés homályába merültek. A Farnace a szerző egyik kedvenc operája volt. „Ez egy családi történet politikai környezetbe ágyazva: nagyon mellbevágó és nagyon tragikus” – nyilatkozta róla a produkció rendezője, Anger Ferenc, aki jó adag fekete humorral nyúlt a hol komikus, hol drámai történethez. A két szinten zajló cselekményt a valóban két színterű díszlet, Szendrényi Éva (aki A bolygó hollandi díszleteit is jegyzi) munkája és Zöldy Z Gergely egyszerre korhű és futurisztikus jelmezei teszik egyértelművé és látványossá. A címszerepet korunk egyik legkiválóbb kontratenor énekese, Xavier Sabata énekli, de hallható lesz Szabóki TündeMeláth AndreaSchöck Atala, Ducza NóraHegyi Barnabás és Szigetvári Dávid is. A historikus hangszereken megszólaló kislétszámú Opera Zenekart Németh Pál vezényli.

hattyuk foto2 nagy attila

A hattyúk tava (fotó: Nagy Attila)

A német romantikus és az olasz barokk opera után anyák napján az orosz baletté lesz a főszerep, hiszen Csajkovszkij klasszikusa, A hattyúk tava kerül az M5 kulturális csatorna képernyőjére. Rudi van Dantzig és Toer van Schayk átdolgozását 2015-ben mutatta be a Magyar Nemzeti Balett. A díszleteket és jelmezeket is jegyző van Schayk személyesen is részt vett a mű budapesti színpadra állításában. A koreográfus-páros változata az amúgy is rendkívül látványos darabot további monumentális elemekkel gazdagította: több táncos került a színpadra, valamint Csajkovszkij zenéjének olyan részletei is visszakerültek a kottába, amelyeket rendre elhagynak a hagyományos Petipa–Ivanov-féle verzióban. A balettirodalom egyik legkomplexebb szerepében, a női lélek kettősségét szimbolizáló fehér és fekete hattyú képében Shoko Nakamura látható majd, a további főbb szerepeket Kekalo IuriiRadziush MikalaiBakó MátéFelméry Lili és Pap Adrienn táncolja. A hattyúk tava világhírű dallamai az Opera Zenekar előadásában szólalnak meg Héja Domonkos vezénylete alatt.

 

(forrás: Operaház)