head main hirek

Elmarad a Tavaszi Fesztivál

Elmarad a Tavaszi Fesztivál

Nem tartják meg a 40. Budapesti Tavaszi Fesztivált.

A világméretű egészségügyi veszélyhelyzet miatt elmarad az idén 40. születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata, ugyanakkor a szervezők mindent megtesznek azért, hogy a jubileumi fesztivál tervezett programjából minél több produkció eljuthasson majd a közönséghez a későbbiekben.

 

Káel Csaba, a fesztivál főszervezője, a Müpa vezérigazgatója úgy nyilatkozott: az egyetlen lehetőség és a felelős döntés most az, ha a fesztivál több mint 100 programja idén áprilisban nem valósul meg,

„Budapest sokszínű, izgalmas és kreatív város. A Tavaszi Fesztivál programját is éppen ilyennek álmodtuk meg: sokszínűnek, izgalmasnak és kreatívnak. Az idei évben azonban ezt sajnos nem fogjuk tudni megmutatni a közönségünknek"– mondta el Faix Csaba, a fesztivál társszervezője, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője. – A taps idén tavasszal nem a nézőtérről szól a művészeknek, hanem az ablakokból az egészségügyi dolgozóknak és mindazoknak, akik rengeteget tesznek a városért, értünk. Köszönjük nekik! És természetesen köszönjük az összes kollégánknak, akik azért dolgoztak, hogy összeálljon a fesztivál programja" – tette hozzá.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezői ebben a rendkívüli helyzetben is mindent megtesznek azért, hogy a látogatókat folyamatosan tájékoztassák az elmaradt programokkal kapcsolatos tudnivalókról. A megvásárolt jegyek visszaváltására a fesztivál weboldalán lesz lehetőség, ennek módjáról és részleteiről hamarosan a www.btf.hu oldalon találhatnak információt a nézők.


btf elmarad c Kallai Toth Anett1

fotó: Kállai-Tóth Anett

(forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)