head main hirek

A második forduló eredménye és a Dalverseny győztesei

A második forduló eredménye és a Dalverseny győztesei

Kiválasztották a 2018-as Armel Opera Festival versenyszereplőit és az Armel Dalverseny győzteseit.

A dalverseny eredményhirdetése egybeesett a 2018-as Armel Opera Festival versenyszereplőinek II. fordulójával, és a válogatás eredményhirdetésével. A II. fordulóba 30 énekes jutott be, akik közül öten kaptak szerepet a jövő évi nemzetközi produkciókba, amelyeket a hazai közönség a 11. Armel Opera Festivalon láthat.

Az Armel Opera Festival minden évben öt különböző ország operaházával/színházával együttműködésben hoz létre produkciókat, amelyeket minden nyáron az Armel Opera Festival keretében mutat be. Ezekben a produkciókban kapnak szerepet az Armel Operaverseny második fordulójában kiválasztott énekesek, akik majd a rendező és a karmester vezetésével az adott ország társulatával készülnek fel a szerepekre.

Az Armel Opera Festival bemutatói 2018-ban:

CHRISTOPH WILLIBALD GLUCK: ORFEO ED EURIDICE

A NORRLANDSOPERAN produkciója (Svédország)

Versenyszerep: AMOR

Versenyszereplő: Dima BAWAB

*

GAVIN BRYARS: CALAMITY BILLY

A THÉÂTRE DE LA CROIX-ROUSSE produkciója (Franciaország)

Versenyszerep: NARRATOR

Versenyszereplő: Sarah DEFRISE

*

JAMES WOOD: GULLIVER

Az INSOMNIO és a NEUE VOCALSOLISTEN (Hollandia)

Versenyszerep: GULLIVER

Versenyszereplő: Jean-Fernand SETTI

*

VAJDA GERGELY: AZ ÓRIÁSCSECSEMŐ

A KOLIBRI SZÍNHÁZ produkciója (Magyarország)

Versenyszerep: ANYA/SZŰZ/STEFÁNIA

Versenyszereplő: Agathe DE COURCY

*

DEJAN DESPIC: PRIEST CIRA AND PRIEST SPIRA

A SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ produkciója (Szerbia)

Versenyszerep: PERA TOCILOV

Versenyszereplő: Antonel BOLDAN

armel 2017 dalgyoztesek
A második forduló győztesei


A 10 éves Armel Opera Festival Dalversenyt írt ki a hazai zenei élet előadói számára. A kiírás szerint a jelentkezők az Armel Opera Festival Hivatalos Dalát, a Sztevanovity Dusán által írt magyar nyelvű szöveggel énekelték fel.

A dalszöveg címe: Belső hang, amely költőien foglalja össze az Armel Opera Festival jellemzőit.

Mivel az Armel Dal egy duett, a nevezők közül a szakmai zsűri öt női és öt férfi előadót választott ki június 1-én, akik a Dal stílusához illő művészi érzékenységgel formálták meg a zenei anyagot. Rájuk szavazhatott a közönség június 17-én éjfélig.  A Közönségdíj eredményét közjegyző hitelesítette, a díj Kettőszázezer forint fejenként.

Az eredményhirdetésre június 18-án került sor, a Zeneakadémián.

A zsűri az öt-öt énekes közül döntött a szakmai fődíjas páros személyéről, akik fejenként egymilió forint pénzjutalomban részesülnek, és július 4-én, az Armel Opera Festival Jubileumi Gálaestjén a Pannon Filharmonikusok kíséretében adják elő a Dalt a Thália Színházban.

SZAKMAI FŐDÍJ

Jőrös Andrea

Juhász Levente

KÖZÖNSÉGDÍJ

Sapszon Orsolya

Kálmán Tamás

A zsűri tagjai:

Meláth Andrea – Liszt Ferenc díjas operaénekes, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője, egyetemi docens

Sztevanovity Dusán – dalszövegíró

Vajda Gergely – az Armel Opera Festival Művészeti vezetője, a Huntsville Symphony (USA) zeneigazgatója

armel 2017 masodikford
A Dalverseny győztesei és a zsűri

 

(forrás és fotók: Armel Opera Festival)